6 °C Budapest
Június vége felé derült ki, hogy a Komárom-Esztergom vármegyei Ácson épül fel a kínai Huayou Cobalt első európai üzeme, egy katódgyár. A helyszínen a tervek szerint 2025 második felében kezdődhet meg a próba-, 2026-ban pedig a tömeggyártás.

Kiderült az igazság az ácsi katódgyárról: 900 új munkahely lesz, de kik fognak dolgozni?

2023. augusztus 23. 18:01 2 perc

Június vége felé derült ki, hogy a Komárom-Esztergom vármegyei Ácson épül fel a kínai Huayou Cobalt első európai üzeme, egy katódgyár. A helyszínen a tervek szerint 2025 második felében kezdődhet meg a próba-, 2026-ban pedig a tömeggyártás. A létesítményben évente 100 ezer tonna katódanyagot állíthatnak majd elő - írta a 24.hu.    

A tervezett beruházás híre sok ácsi ellenérzését váltotta ki, a helyiek Kiáll(t)unk Ácsért néven civil csoportot is szerveztek. A debreceni projekt óta a szélesebb nyilvánosság számára is ismert, hogy az akkumulátoriparhoz számos káros anyag köthető, miközben víz- és energiaigénye is jelentős. Egy gyár működése ráadásul önmagában zavaró tényező lehet, többek között a zajszennyezés miatt - közölte a 24.hu.

A Bamo egyik kiemelt célja most az, hogy tájékoztassa a helyieket és a sajtót a projektről, annak alakulásáról.

A létesítménnyel előreláthatóan mintegy 900 új munkahelyet fognak teremteni, a dolgozóknak akár lakóhelyet is építhetnek. Az egyelőre kérdéses azonban, hogy a munkaerő pontosan honnan érkezik majd. Szun Csün szerint gyűrűsen haladnának kifelé: elsőként Ácsról, majd a környező településekről, a szélesebb régióból, végül pedig szlovákiai magyarlakta részeiről és egész Magyarországról próbálnának alkalmazottakat felvenni.

Amennyiben így sem sikerül elegendő emberi erőforrást találni, Kínából hoznak majd be eleve képzett munkaerőt. Érdemes hozzátenni: egyes pozíciókban először eleve bizonyosan kínai szakembereket vesznek majd fel, ám egy-két év után ezeknél az állásoknál is akadhat már megfelelően képzett hazai munkaerő. A Bamo egyébként folytat már tárgyalásokat szakképzési intézményekkel, köztük a Győri Egyetemmel és az Óbudai Egyetemmel

- írták.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kérdés, hogy az ipari munkahelyek mennyiben lesznek csábítóak a térség lakói számára, az eddigi tapasztalatok ugyanis nem túl pozitívak. A Samsung gödi gyárában például a megközelítőleg 6000 munkavállaló fele magyar csupán, közülük pedig csak nagyjából százan gödiek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?