2 °C Budapest
A feldolgozók előtt számos kihívás áll, a növekvő költségek mellett a kínai konkurencia is gondot okozhat.

Reménykedve várják a szezont a gazdák: de jut majd elég magyar kukorica a boltokba?

2023. július 14. 11:02 3 perc

Átlagon felüli termésben bíznak a hazai csemegekukorica termelők. Bár a betakarítás csak július második felében kezdődik, a növények állapota a főbb termesztőkörzetekben ígéretesnek mondható. A feldolgozók előtt számos kihívás áll, a növekvő költségek mellett a kínai konkurencia is gondot okozhat.

Míg a múlt évben a rendkívüli aszály komoly veszteséget okozott a hazai csemegekukorica termelőknek, az idén kiváló szezonban bízhatnak a gazdálkodók. Az időjárási körülmények eddig kedvezően alakultak, a csapadék mennyisége és a hőmérséklet is ideális volt a csemegekukorica fejlődése szempontjából. A szakemberek szerint a tavalyi évvel ellentétben az idén az öntözetlen területeken is jó, közepes termésben bízhatnak a gazdálkodók. A csemegekukoricát szakaszosan vetik, az első betakarítási szakasz július közepén kezdődhet meg.

A termelők idén a piaci helyzetre sem panaszkodhatnak, a feldolgozók az év elején minden eddiginél magasabb áron kötöttek szerződést a gazdákkal, sok esetben előleget és öntözési prémiumot kínálva a termelőiknek. A gazdák helyzetét javítja az új támogatási rendszer is, amely kiemelten kezeli a zöldborsó és a csemegekukorica termelést. A képet árnyalja ugyanakkor, hogy a különböző inputanyagárak jelenleg is magas szinten vannak, ráadásul az öntözés kapcsán is jelentősek a kiadásaik azoknak a termelőknek, akik nem állami vízművön keresztül jutnak öntözővízhez.

Ugyanakkor míg a termelők helyzete relatív kedvezőnek mondható, a feldolgozóiparnak számos kihívással kell szembenéznie. Egyrészt a január közepén ajánlott magas felvásárlási áraktól annak ellenére sem tudnak visszalépni, hogy a viszonyítási pontkén használt árukukorica ára az év eleje óta nagyot esett. Másrészt a konkurencia is jelentősen szorongatja a hazai gyárakat.

Hazánk a világ egyik legnagyobb csemegekukorica termelő országa, a feldolgozott termékek piacán is nagyhatalomnak számítunk. A múlt év azonban változást indíthatott el, az európai uniós piacra ugyanis – a rossz termés miatti termékhiány okán – betörtek a kínai feldolgozók. Azt, hogy ennek milyen hatásai lesznek a későbbiekben a csemegekukorica piacára, egyelőre nem lehet megbecsülni. Az árakkal vélhetően nem tudunk majd versenyezni, hiszen a klimatikus adottságoknak köszönhetően az érintett tartományokban évente többször is betakaríthatják a termést. A legnagyobb versenyelőnyünk, hogy a délkelet-ázsiai termény beltartalmi értékei és íze messze elmarad a magyar csemegekukoricáétól.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az elmúlt években átlagosan 30-34 ezer hektárnyi területen termesztettek Magyarországon csemegekukoricát, ez a legnagyobb mennyiségben termesztett ipari zöldségféle hazánkban. A termőtájak közül kiemelkedő Hajdú-Bihar megye 10 ezer hektár feletti termőterületével, de Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is több ezer hektáros területek vannak. A termőterület mintegy 70 százaléka öntözött, továbbá elterjedtek a szuperédes fajták, 70 százalékban azt vetnek.

A hazai csemegekukorica-fogyasztás elég alacsony, mindössze évi 1-1,5 kg feldolgozott csemegekukoricát jelent személyenként. Nem véltelen tehát, hogy az itthon előállított csemegekukorica-termékek mintegy 95 százaléka a külpiacokra kerül. Ez az egyik legjelentősebb agrár-exportcikkünk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 5. 18:28