18 °C Budapest
Világszerte csökkent a marhaexport, idehaza viszont kismértékben nőtt az élőmarha-kivitel az első negyedévben, igaz, a behozatal ennél sokkal nagyobb mértékben emelkedett.

Nőtt a magyar marhaexport: mit tudnak a magyar gazdák?

2023. július 6. 10:02

Világszerte csökkent a marhaexport, idehaza viszont kismértékben nőtt az élőmarha-kivitel az első negyedévben, igaz, a behozatal ennél sokkal nagyobb mértékben emelkedett – derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentéséből. Ahogy az Agrárszektor írja, problémát jelent ugyanakkor az ágazatnak, hogy több kategóriában, így a fiatal bikák és a vágótehenek esetében is jelentősen csökkent a termelői ár egy év alatt.

Az Európai Bizottság adatai szerint a közösség 27 tagországa 223 ezer tonna élő szarvasmarhát és marhahúst értékesített a nemzetközi piacon 2023 január–márciusában, közel 6 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

A legnagyobb piacok az Egyesült Királyság, Izrael és Törökország voltak. Az Európai Unióban a fiatal bika „R3” kereskedelmi osztály vágóhídi belépési ára 4,99 euró volt kilogrammonként a hasított hideg súlyt figyelembe véve 2023 májusában, vagyis 1,6 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. A tehén „O3” ára 6 százalékkal csökkent, ugyanakkor az üsző „R3” ára 2 százalékkal emelkedett a vizsgált időszakban.

Nőtt a kivitel az első negyedévben

A KSH adatai alapján Magyarország élőmarha-exportja 1,5 százalékkal haladta meg 2023 január-márciusában 2022 azonos időszakának értékét. A főbb partnerek Koszovó, Ausztria, Törökország és Horvátország voltak.

Magyarország élőmarha-importja 53 százalékkal nőtt, az élő szarvasmarha több mint fele Dániából, Szlovákiából és Ausztriából származott. A marhahúsexport mennyisége 11 százalékkal mérséklődött, ugyanakkor értéke 7 százalékkal emelkedett. A marhahúsimport volumene 18 százalékkal csökkent, míg értéke 6 százalékkal nőtt a megfigyelt periódusban.

Az AKI PÁIR adatai szerint a fiatal bika termelői ára hasított meleg súlyt számítva 811 forint volt kilogrammonként 2023 májusában, ami 13 százalékos csökkenést jelent 2022 azonos hónapjának átlagárához viszonyítva. A vágóüsző ára 1,6 százalékkal nőtt, míg a vágótehéné 17 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az AKI egy korábbi, a vágást elemző jelentéséből kiderült: a marhavágás élősúlyban havonta átlagosan 3600 tonna felett alakult 2023. január–márciusban, míg a legmagasabb havi érték – a januári – meghaladta a 4100 tonnát. A levágott szarvasmarhák 63 százaléka tehén, 18 százaléka bika volt.

A tehenek vágása 2 százalékkal, a bikáké közel 14 százalékkal csökkent, míg az üszők vágása 10,2 százalékkal nőtt a darabszám alapján 2023 első negyedévében a bázisidőszakhoz képest. Mindez rávilágíthat a tejtermelés nehéz helyzetére is, hiszen a tavalyi jó felvásárlási árak után az idei év elejétől a termelők nagymértékben lecsökkent árszintekkel szembesültek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?