Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából 9 magyar város városnéző kisvonatai tematikus irodalmi utazásokat indítanak.

Ahogy a június elköszönt, jön a nyár dereka. Vegyük is sorra, mi mindenre kell ügyelnünk, milyen feladatok várnak ránk! A teendők listájának összeállításában Kósa Dániel gyümölcs szakirányú kertészmérnök volt a HelloVidék segítségére!
1. Végre itt a betakarítás időszaka
Akinek konyhakertje van, az már a salátákat, retkeket, aprókrumplit, bébirépát és friss borsót csemegézhetett a kertjéből, de javában dúl a kovászos uborkaszezon is. Itt az idő, hogy a gyümölcsöket is leszüreteljük, mivel már a zöldmetszésen is túljutottunk. A betakarított zöldségekből és gyümölcsökből tegyünk el savanyúságokat, vagy lekvárt befőttet – erről hasznos tudnivalókat a HelloVidéken itt találhatsz.
2. Öntözzünk rendszeresen!
Ne felejtkezzünk meg a növények egészségéről sem. Öntözzünk rendszeresen, hogy megfelelően növekedjenek a termések, ugyanis minden növény szinte a terményhozás időszakában igényli a legtöbb vizet. Az öntözésekkel együtt juttathatunk ki lomb- vagy hígtrágyát, amivel még erősebbek lesznek növényeik. A tápanyag utánpótlása, és mennyiségét mindig az adott szer határozza meg, olvassuk el a felhasználási útmutatót!
3. Növényvédelemben is jobb a megelőzés, mint a tűzoltás
Próbáljuk rendszeresen kezelni a veteményeseket, és a gyümölcsösöket ügyelve, hogy három alkalom után másik hatóanyagot válasszunk, hogy a kártevőkben, kórokozókban ne alakuljon ki rezisztencia, azaz ellenálló-képesség.
4. Gyomirtást, ne vegyszeres úton végezzük, hanem inkább kapálással.
A kapálás fontos tevékenység, ugyanis nem csak a gyomokat távolítjuk el így, hanem szellőztetjük a talajunkat, mely jó hatással van a gyökerekre mind növekedésben, mind tápanyag és vízfelvevő képességben.
5. A sövények gondozása
A díszfák, bokrok, sövények nyári metszését, újraformálását szinte egész nyáron, folyamatosan végezhetjük. Ha nincs aszály és kánikula, akkor épp időben vagyunk a tűlevelű és örökzöld sövények metszésének, amelynek során a növények tetején és két oldalán fejlődött hajtásokat kurtítsuk meg, alakítsuk a kívánt formára őket.
6. A zöldmetszés is most esedékes
Itt az ideje, hogy megmetsszük a levendulát és a rozmaringot, az akácot. Ügyeljünk rá, hogy a lilaakácot csak finoman a leágazástól 20 centiméterre nyessük le.
A csonthéjas gyümölcsöknél (cseresznye, meggy, korai szilva és kajszi) a szüret végeztével, úgy július végéig – augusztus elejéig, a téli metszéshez hasonló volumenű beavatkozás a zöldmetszés – de erről korábban itt írt a HelloVidék. A periferiális részek ritkításával gondoskodhatunk a fák belsejének kedvezőbb fényviszonyairól, mely egyben növeli a korona belsejének generatív aktivitását, azaz a termőrészek vitalitását is. Az őszibarack esetében a tervezett szüret előtt 3 héttel szabadítsuk ki a fejlődő gyümölcsöket az árnyékból a jobb gyümölcsszíneződés érdekében, valamint augusztus elején célszerű a katlan korona belsejéből a sűrűsítő, befelé növő hajtásokat eltávolítani.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
7. Újra támadnak a meztelencsigák
A spanyol meztelencsiga az egyik legbosszantóbb kártevőnk. Akár 12-15 cm hosszúra is megnőhet, folyton éhes, minden növényt, válogatás nélkül megeszik, de a vastag, húsos levelű növényeket, a gumókat, a gyökereket imádja a legjobban. Nem elég, hogy lerág mindent, amit nem neki ültettünk, a megmászott növényeket még ürülékével és nyálával is szennyezi. Borzasztó gyorsan szaporodik, úgyhogy az első és legfontosabb jó tanács, ha észleljük, azonnal lépjünk (rá), bár nagyon nem mindegy, hogyan védekezünk ellene!
A legegyszerűbb és legtermészetesebb védekezés ellenük, hogy menjünk ki este a kertbe, és zseblámpa fényénél, vagy a reggeli szürkületben gyűjtsük össze őket. Dobáljuk bele egy sós vízzel teli vödörbe, ott gyorsan elpusztulnak. Sokan a földterületen is sóznak, ami egyrészt környezetkárosító, másrészt a földnek is roppant káros – ezt senkinek sem ajánljuk. További meztelencsiga-ölő módszerről itt olvashatsz!
8. Így ápoljuk a gyepet
A befüvesített részeket is ápolni kell, vágjuk rendszeresen, de 3-5 cm-nél ne legyen kisebb, mert kiéghet. Öntözzünk kis adagokban, naponta többször is, de ügyeljünk, hogy két öntözés között száradjon fel a talaj. A már kiégett foltokat nem célszerű a júliusi időszakban pótolni, ugyanis nem a legjobb a kelési arány. Ha mégis szeretnénk, hogy a pázsitot ne tarkítsák kopasz foltok, akkor a fűmagot előre keverjük össze némi virágfölddel, tetejét takarjuk homokkal. Napközben pluszba öntözzük, hogy nagyobb esélye legyen a kelésnek.
9. Vigyázzunk közben magunkra is!
Ha kinn tartózkodunk a kertben, akkor ügyeljünk arra is, hogy bennünk se tegyen kárt a nap, védjük bőrünket, hidratáljunk sokat! És ahogy magunkat, úgy növényeinket is védjük az erős napsugárzástól. Főleg az ilyenkor kivitt szobanövényeket.
10. Irtsuk, ahogy csak bírjuk a parlagfüvet!
Lassan elkezdődik a parlagfű időszak, már előbújtak a kis parlag füvek. Figyeljünk oda rá, hogy nehogy megbüntessenek. Erről a Hellovidéken bővebben itt tájékozódhatsz!

Tiszafüred most Ibiza lesz, csak több lángossal és halászlével: Mr. President és Minelli is ott lesz
Megtelik élettel a Tisza-tó partja július 10–13. között: a Tisza-tó Feszt és a több évtizedes múltra visszatekintő Tiszafüredi Halasnapok közös rendezvénye idén is a Tisza-tavi...
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


