Megtelik élettel a Tisza-tó partja július 10–13. között: a Tisza-tó Feszt és a több évtizedes múltra visszatekintő Tiszafüredi Halasnapok közös rendezvénye idén is a Tisza-tavi...

Felvidék, Pannonhalma, Szekszárd, Tokaj és Villány a döntőben - lezajlott a Borászok Borásza elsőkörös voksolása, lássuk hát, hogy kik kerültek az ötös döntőbe, kikért izgulhatunk az április 21-i Díjátadógáláig!
A Borászok Borásza 50 fős jelöltlistáját március 3-án hozták nyilvánosságra és azzal egyidőben, a Borászok Borásza Kóstoló Körön el is indították az elsőkörös szavazást. A díj már jól ismert szabályai szerint a döntés joga az ötven jelölt kezében van, ők választják meg maguk közül – kétfordulós választási rendszerben – a Borászok Borászát. Az első fordulós szavazatok összesítése után növekvő izgalomra számíthatunk a Felvidéken, Pannonhalmán, Szekszárdon, Tokajban és Villányban is, innen származnak, itt alkotnak ugyanis a döntősök!
Bárdos Sarolta, Bott Frigyes, Heimann Zoltán, Ipacs Szabó István és Liptai Zsolt;
olyan nevek, akik méltán kerültek a döntőbe, és minden bizonnyal mindnyájan érdemesek a végső győzelemre is. A döntős névsor kihirdetése előtt a díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány már el is indította a voksolás második fordulóját, ahol értelemszerűen ezúttal is az ötveneknek van szavazati joguk, ők választják meg a végső győztest - írták a rangos esemény sajtóközleményében.

A legjobb borászok közössége azonban nem csak a „kollégák” teljesítményét jutalmazza, hanem a civilekre és az „utánpótlásra” is gondolva megválasztják a Borászok Barátját és a Jövő Borászát is. A 2012-ben elindított Borászok Barátja díjat olyan civil személyiség kaphatja meg, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit és nagyban segíti a magyar borászok munkáját. Idén a következő személyiségeket jelölték a díjra (abc sorrend): Ambrus Lajos (József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food&Wine vendégszerzője), IPACS GÉZA (a borvilág ikonikus grafikusa), KÉZDY DÁNIEL (borgyűjtő, borkereskedő, borszakíró), KLING JÓZSEF (borszakíró, a Gusto főszerkesztője), Kovacsik Tamás (az Aszú Étterem borértő tulajdonosa) és Ripka Gergely (Borszakíró, a Táncoló Medve és a Tokaj Guide szerzője)
- közölték.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Jövő Borásza Ösztöndíjra borász hallgatók pályázhatnak és többek között 1.000.000 forintot lehet nyerni külföldi szakmai gyakorlatra.
A visszaszámlálás tehát elindult, április 21-én kiderül, hogy ki kapja a Jövő Borásza Ösztöndíjat, hogy kit választanak Borászok Barátjává és ki lesz a 17. Borászok Borásza - olvasható a sajtóközleményben.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


