Télen még 20 centis hóban és mínusz 20 fokban éltek, nyáron pedig két 40 fokos hőhullámot vészeltek át a hortobágyi vadlovak és tulkok. A Hortobágyi...
Nyolc napon át nem mozdult a balatoni vízmérce. A csütörtök délután kezdődött esőzés azonban segített a tónak. Míg csütörtök reggel 105 centin áll a balatoni vízmérce, addig péntek reggelre ez a szám már 106, sőt szombaton reggel újabb egy centit emelkedett a vízállás, így elérte a 107 centit. Minden az elmúlt napok esőzéseinek köszönhető. A meteorológusok csütörtökön délután 20-30 centi esőt prognosztizáltak a Dunántúlra, annak is a nyugati felére. Kérdés, hogy ebből mennyi hullik majd a Balaton vízgyűjtőjére, írja az infostart.hu.
A szakemberek szerint még 10-15 centi víz kellene a tóba. Az az optimális, ha a nyarat 120 centis vízállással várja május elején a Balaton. Már áprilisban is jó lenne, ha 115-öt mutatna a mérce.
Nagyobb gond a Velencei-tóval van. Tavaly a Velencei-tó vízállása a rendkívül aszályos nyár folyamán olyan mértékben csökkent, hogy alulmúlta az 1949-ben mért legkisebb vízállást (63 cm) is: 2022. szeptember 19-én mindössze 53 cm-t mértek az agárdi vízmércén. Ugyanakkor a tavaly mért legmagasabb érték áprilisban 102 centiméter volt, így tulajdonképpen idén már márciusban szinte elérte a tavalyi maximumot. Az ideális szint viszont minimum 140 centiméter körül lenne.
A háromcentis Fertő tó helyzete sem optimális, sőt. Három éve szinte alig hullott bármiféle csapadék a területén, és a klímaváltozás hatására emelkedő hőmérséklet, valamint a túlságosan erős párolgás miatt minden csepp víz eltűnhet a tóból.
Szerencsére az elmúlt 36 órában Sopron környékén 40 mmm eső esett, így két nap alatt 5 centit emelkedett a tó vízszintje. Ez azonban még mindig nagyon kevés. Csak az átlagos értékhez még legalább 50 centi kellene. Jól jellemzi a nehéz helyzetet, hogy az osztrákok eddig már 40 ezer köbméter iszapot kotortak ki a tóból, hogy biztosítani tudják a hajóközlekedés folytonosságát.
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







