Egy négyzetméteres pizzát kellene 60 perc alatt elfogyasztani Marcaliban – eddig azonban senkinek sem sikerült. A kihívás tétje pedig több százezer forint. Ti bevállalnátok?
Olyan sokan járnak már Ausztriába dolgozni, hogy az Eurostat 2019-es adatai szerint csak két másik ország volt, ahonnan többen járnak át munka miatt a szomszédos országba. Az akkor 56 ezer minden nap Ausztriába ingázó magyarnál csak a 93 ezer Luxemburgba ingázó francia és 122 ezer Németországba ingázó lengyel volt több - számolt be róla a G7.
Mint írják, a magyarok körében azóta még népszerűbb lett az ausztriai munkavállalás. Hozzátették, az osztrák minisztériumi adatok szerint az ingázó magyar munkavállalók száma a 2020-as 39,8 ezerről 2022-re átlagosan 49,3 ezerre emelkedett. Ami még megdöbbentő adat, hogy a legfrissebb, 2021-re vonatkozó uniós adatbázis szerint
a nyugat-magyarországiak ingázása európai szinten is kiemelkedő. Csupán öt másik európai régióban vállalnak többen másik országban munkát.
A magyarok az uniós átlagnál kétszer mobilisabbak, minden ötvenötödik magyar más uniós országban dolgozik. Nem meglepő tehát az az adat sem, hogy a magyar ingázók száma és aránya a többi kelet-közép-európai országhoz képest is kimagasló. Hogy hova ingáznak még? Miért és milyen területeken telepednek le leginkább a magyarok? A G7 teljes cikkében még több érdekességet olvashatunk.
Eladó egy 100 éves vasútállomás a meseszép vidéken: ennyiért még egy lepukkant panellakást sem kapsz
Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







