Kik és milyen feltételek mellett árulhatnak ezeken a piacokon, illetve a vásárcsarnokokban? Az Agrárszektor erre kereste a választ.

Erről sok vállalkozó nem is tud: csak így árulhatnak a magyar piacokon

2023. február 23. 09:31

A megtermelt, illetve előállított javak piacokon történő értékesítése egyidős az emberi civilizációval, eleinte cserekereskedelem formájában, a pénz megjelenése után pedig egyre inkább az adott kor és kultúra fizetőeszközéért, annak szabályai szerint történő adásvételként. A piaci árusítás szabályai jellemzően koronként és országonként változtak, ám ezeknek köszönhetően az áruk és termények kereskedelme - jobbára - kiszámítható és rendezett volt. Nincs ez máshogy napjainkban sem, talán csak annyi változott, hogy részletesebb és gyakran specifikusabb szabályok vonatkoznak a piaci értékesítésre. És hogy melyek ezek? Kik és milyen feltételek mellett árulhatnak ezeken a piacokon, illetve a vásárcsarnokokban? Az Agrárszektor erre kereste a választ.

Ahogy a portál írja, Magyarországon a piacok és vásárok kapcsán két olyan jogszabály van, ami megkerülhetetlen. Az 59/1999. (XI. 26.) EüM rendelet a vásári, piaci és vásárcsarnoki árusítás közegészségügyi szabályairól, valamint a 55/2009. (III. 13.) Korm. rendelet a vásárokról, a piacokról, és a bevásárlóközpontokról. Illetve ide tartozik még az 52/2010. (IV. 30.) FVM rendelet a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről.

Az EüM rendelet előírásait a vásárokról, a piacokról és a bevásárlóközpontokról szóló kormányrendelet szerinti vásár, piac (vásárcsarnok) és bevásárlóközpont létesítése és üzemeltetése során kell alkalmazni, és a piacok létesítésének, fenntartásának és üzemeltetésének szabályait tartalmazza, külön tekintettel arra, hogy az egyes árukat milyen biztonsági és higiéniai feltételek betartása mellett lehet árusítani a piacon, vásáron, illetve, hogy ezeknek a tereknek milyen feltételeknek - burkolat, folyóvíz, illemhelyek, stb. - kell megfelelnie

- emelte ki a portál.

Mint írják, a kormányrendelet hatálya a Magyarország területén rendezett, illetve tartott vásárokra, piacokra és üzemeltetett bevásárlóközpontokra, valamint a vásárokon, a piacokon és a bevásárlóközpontokban folytatott kereskedelmi tevékenységre terjed ki. Ennek értelmében a vásár vagy a piac üzemeltetését annak helye szerint illetékes települési, Budapesten a kerületi önkormányzat jegyzője, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyző engedélyezi. A piac működési rendjét a fenntartónak, avagy az üzemeltetőnek kell megalkotnia. Ez a működési rend tartalmazza azokat a részletes feltételeket, amelyek alapján az egyes személyek árusíthatnak a piacokon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

De mi a közös ezekben? Ki árusíthat a piacokon? Ezekről és még több hasznos információról az Agrárszektor teljes cikkében olvashatunk többet, ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 7. péntek
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33