Ritka természeti felfedezést tett az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága: új bikapókfaj tűnt fel a boldogkői vár alatti hegyen.

Sokkoló gondatlanság: egy másfél és egy két és fél éves gyermek égett össze a forró víztől
Megszületett az ítélet annak a nőnek az ügyében, akinek a hanyagsága miatt forró vízzel égette össze magát két kisgyermek Miskolcon. Az asszonnyal szemben gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó súlyos testi sértés vétsége, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt indult büntetőeljárás, írja a 24.hu.
A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a nő a Miskolc-Bábonyibérc városrész közelében lévő ingatlan egyik szobájában tartózkodott a három hónapos gyermekével,
míg a konyhában játszott az akkor másfél éves gyermeke, illetve a sógornőjének két és fél éves kisfia. A sógornő vizet forralt egy fazékban, majd kiment az udvarra. Amíg kinn volt, addig ráömlött a forró víz az ott játszó két nagyobbik gyerekre.
A vádban foglaltaktól eltérően a bíróság nem látta megállapíthatónak, hogy a sógornő a terheltre bízta volna a konyhában játszó gyermekeket, ahogyan az sem volt bizonysággal rekonstruálható, hogy mi történt azelőtt, hogy a gyerekekre ömlött a forró víz.
Az asszony terhére az róható a bíróság álláspontja szerint, hogy a másfél éves kisfia vonatkozásában nem tett eleget szülői gondozási kötelezettségének, távolléte idejére nem gondoskodott a felügyeletéről, hanyag szülői magatartás tapasztalható részéről. E körben a nő is beismerő vallomást tett.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A bíróság a terheltet gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó súlyos testi sértés vétsége miatt mondta ki bűnösnek és őt 1 év, végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A nőt bizonyítottság hiánya miatt felmentették a két másik vádban foglalt bűncselekmény alól.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte a nő részbeni, az első bűncselekményre vonatkozó beismerő vallomását, megbánó magatartását és gondatlanságának enyhébb fokát. Súlyosító körülményként esett latba az, hogy közeli hozzátartozója sérelmére követte el a bűncselekményt. Az ítélet nem jogerős.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


