4 °C Budapest
Március 3-án tartják meg a 3. Téli Balaton-átúszást. A jelentkezőknek előtte kvalifikálniuk kell magukat, hogy egyéniben vagy váltóban rajthoz álljanak a borzongató erőpróbán, vagyis az 5-7 fokos vízben teljesíteni az 1250 métert.

Idén is lesz téli Balaton-átúszás: nem semmi kihívás lesz, te bevállalnád?

2023. január 16. 19:03

Ha az időjárás is engedi, március 3-án tartják meg a 3. Téli Balaton-átúszást. A jelentkezőknek előtte kvalifikálniuk kell magukat, hogy egyéniben vagy váltóban rajthoz álljanak a borzongató erőpróbán, vagyis az 5-7 fokos vízben teljesíteni az 1250 métert - adta hírül a likebalaton.

Ahogy azt a likeBalaton.hu megírta, Zimányi András 2019-ben elsőként vállalkozott arra, hogy a 7 fokos vízben megtegye a Szántód-Tihany közti távot. 2020-ban pedig már egy 15 fős társaság vágott neki a megmérettetésnek. 2021-ben a pandémia miatt elmaradt a balatoni erőpróba. 2022-ben pedig újabb 14 téli úszó lépett az 5,5 fokos vízbe. Egy sportoló egyedül, a többiek pedig váltóban álltak rajthoz.

Idén egy egy új csapat, a szervezett hidegvizes mártózásokkal és táborokkal foglalkozó Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület vállalkozott arra, hogy lebonyolítsa a 2023-as téli Balaton-átúszást. A Téli Balaton-átúszáson azonban kizárólag olyan úszók vehetnek részt, akik az azt megelőző kvalifikációs célú úszáspróbákon részt vettek, illetve eredményesen teljesítettek.

Az első kvalifikációs úszáspróbára február 4-én a Lupa-tóban, a másodikra február 26-án a dunavarsányi Rukkel-tóban kerül sor.

Ha valaki most a nulláról akar indulni, akkor az idei átúszásról már lekésett az illető

– közölte a lappal Zimányi András, aki mélyen beleásta magát a hidegterápiába, és jótékony hatását évek óta érzékeli. Többször is elmondta, hogy a hidegterápia növeli az izomtónust, erősíti az immunrendszert, csökkenti a gyulladást és a fájdalmat, valamint javítja az általános egészségi állapotot. Az átúszásra való felkészülésre azonban szükség van, ami hidegzuhanyból, jeges csobbanásokból áll.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Úszás közben teljesen másként működnek az izmok. Számítani kell az izomfáradásra. Ezért csak sekély vízben, derékra köthető jelzőbójával és felügyelet mellett szabad csak hidegben úszni! Előfordulhat, hogy rosszul lesz valaki, túltolja, elszámolja magát, eltéved, vagy épp a víz alatt vesz levegőt. Ez nem játék!

– figyelmeztetett az első téli Balaton-átúszó.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 23. kedd
Viktória
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?