Eladósorba került a Káli-medence egyik mesés birtoka. A több mint 1500 négyzetméteres ingatlanon álló kőépületből a Hegyestűre is panoráma nyílik.
A Nemzeti Kastély és Nemzeti Várprogram keretében megújult tereket egy bejárás keretében Mirkóczki Ádám polgármester és dr. Ringert Csaba, a Dobó István Vármúzeum igazgatója mutatta be a sajtó érdeklődő képviselőinek. A vár főbejáratánál létesült Déli fogadóépületben pénztárak, mosdóblokk, ajándékbolt is várja a látogatókat - közölték az egri vár Facebook-oldalán. Még 2020 végén egy kormányhatározattal adtak Egernek a vár felújítására 600 millió forint állami támogatást.
A pályázati forrásból elkészült ágyúdombban egy európai szintű fogadótér mellett csomagmegőrző, mosdóblokkok, baba-mama szoba, információs pont és ajándékbolt szolgálja a vendégek kényelmét. Ugyanitt kialakítottak egy 70 fős mozitermet, kizárólag csak itt lesz megtekinthető Szász Attila több fórumon is díjazott kisfilmje, mely az 1552-es ostromot mutatja be a mai kor gyermekének szemével. A téli szezonra sikerült ismételten megnyitni a nagyközönség előtt a közkedvelt Börtönkiállítást, mellette pedig elkészült a Cipóosztóház is, ahol a későbbiekben a korabeli gasztronómiába nyerhetnek betekintést helyiek és turisták egyaránt.
Mikróczki Ádám városvezető hangsúlyozta: a Belügyminisztérium által rendelkezésre bocsátott forrást hatékonyan és eredményesen sikerült felhasználni. Befejeződött a déli várfal rekonstrukciója, melynek köszönhetően ismételten biztonságosan járható be a falkorona az Ágyúdomb – Varkoch-kapu – Hippolit-kapu – Gárdonyi Géza sírja vonalon.
Újjáépült az alsó várudvarra néző gyilokjáró is
A támogatási keret másik felét a Szép bástya helyreállítására fordítják, melyet várhatóan a 2023-as turisztikai szezon kezdetétől ismételten birtokba vehetnek a látogatók.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
Megszereztük a legízesebb magyaros töltött paprika receptjét: egészen más kerül bele, mint gondolnád
A töltött paprika az egyik legegyszerűbb, mégis szerethető magyaros fogásunk: nem kell túlfűszerezni, a titka inkább a jó alapanyagokban és az eltalált arányokban rejlik.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







