Jó hír a kirándulóknak: befejeződött a korábban balesetveszély miatt lezárt Mayer Antal-kilátó javítása, így ismét fel lehet kapaszkodni a magasba a Bakony egyik kedvelt kirándulóhelyén.
Az elmúlt három hónapban tömegesen dobják ki állataikat az emberek a rosszabbodó anyagi és élethelyzetre hivatkozva. A menhelyek telítettsége országosan 400 százalék – erről beszélt a Népszavának Illés-Tóth Anna, a Magyar Állatvédők Országos Szervezete (MÁOSZ) megválasztott elnöke.
Hasonló tapasztalatai vannak a csongrádi Új Esély Állatvédő és Állatmentő Alapítvány elnökének, Domonkos Tamásnak is:
A közelmúltban megnégyszereződött a segítségkérések száma. Rengetegen azt mondják, anyagi okok miatt nem tudják tovább tartani a kutyát.
Bodrogi Jolán, a hódmezővásárhelyi Igéző Állatvédő Egyesület elnöke pedig azt mondta a lapnak, hogy egyre több az utcán lévő kutya.
A KSH adatai szerint a tavaly decemberi átlagárhoz képest 130-135 százalékkal kell többet fizetni az állateledelekért.
Állatmenhelyek vezetőivel beszélgetve az derült ki, Magyarországon a négylábú társakhoz való, olykor katasztrofális hozzáállást a jelenlegi anyagi nehézségek még tovább súlyosbítják.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az állattartásnak ugyanis hazánkban még mindig nem alakult ki a kellő kultúrája, és a törvényi környezet is laza. A kutyák azonosítását szolgáló chip 2013 óta kötelező Magyarországon, mégis változatos kifogással élnek a gazdák, amikor kiderül, hogy az ő ebükben nincsen. Van, aki szerint drága, más úgy véli, „tanyai kutyába fölösleges”.
Amellett, hogy a nehéz anyagi körülmények miatt sokan úgy döntenek, lemondanak kedvenceikről, az örökbefogadási kedv is erőteljesen lecsökkent. A „megmaradt” potenciális gazdák pedig még a sokat látott állatvédőket is meglepik. Van, aki azzal állít be, hogy „ingyen kutya” kellene. Ez pedig így nem megy, a chip és a kötelező oltás 10 ezer forint körüli árát ki kell fizetni, mielőtt odaadják. Az emberek nem szívesen visznek haza fekete színű bundást; költözéskor gond nélkül hátrahagyják a jószágot; az elhunyt rokon után az örökölt ház kell, de a kutya nem. – Nehéz ezeket lelkileg feldolgozni – mondták az állatvédők.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







