6 °C Budapest
Egyelőre nem tudni, milyen kihasználtságúak lesznek a siófoki strandok, de az eddigiekhez képest nem csupán a német turisták fordulnak meg a legforgalmasabb helyeken.

Rengeteg a turista: innen érkeznek most a legtöbben Siófokra

infostart.hu
2022. augusztus 3. 10:30

Egyelőre nem tudni, milyen kihasználtságúak lesznek a siófoki strandok, de az eddigiekhez képest nem csupán a német turisták fordulnak meg a legforgalmasabb helyeken.

A balatoni strandok látogatottsága értelemszerűen időjárásfüggő: ha jó idő van és melegszik a tó vize, nagyon sokan jönnek, ha viharos idő van, akkor pedig nem, illetve ez sem teljesen igaz

– kezdte az InfoRádiónak nyilatkozva a Balaton-parti Kft. értékesítési igazgatója.

Mint mondta, rossz időben ugyanis díjmentessé teszik a strandjaikat, tehát a víz látványa megmarad, a vendégek pedig igénybe vehetik a strand területén lévő szolgáltatásokat. Nagy Viktória példaként említette a vendéglátóegységeket, játszótereket, illetve a különféle vízi sporteszközöket (vízibicikli, vízi ugrálóvár, stb.) kínáló szolgáltatásokat, amik olyan atrakciók, amik egy szabadstrandi szakaszon nem adottak a nyaralók számára.

A főszezon forgalmát illetően nagyon vegyes a kép – tette hozzá az értékesítési igazgatójátó –, egy július végi szombaton akár 5600 fő is válthat belépőt a Siófoki Nagystrandra. Megjegyezte, a strand reggel 7-től este 8 óráig fizetős, majd egy nagy szórakoztatóparkká „változik”, benne Közép-Európa egyik legmagasabb óriáskerekével és a Siófok Plázzsal, ahol rengeteg koncertet és egyéb programot kínálnak. Nagy Viktória arra is kitért, hogy a korábbiakhoz képest más lett a desztináció, ahonnan a külföldi vendégek érkeznek.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Régebben a nemetek voltak többségben, most viszont inkább a szlovákok, lengyelek és ukránok. Összességében 20 százalék körüli a külföldi vendégek aránya. Sokan vannak Siófokon, ami a strandok tekintetében azért mégis időjárásfüggő

– mondta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 10. 20:29