Újabb, alig több mint tíz éve épült kilátót kell elbontani Magyarországon. A Szekszárdi-dombság egyik kedvelt kirándulóhelyén álló Bati-kereszt kilátót október 19-től lezárják.
Az elmúlt három év felvételi eredményei alapján speciális középiskolai rangsorokat készített a Debreceni Egyetem (DE), és olyan honlapot is fejlesztett, amely - országosan egyedülálló módon - segítheti az egyetemre jelentkezők szak- és tantárgyválasztását - közölte az intézmény sajtószolgálata.
Az egyik rangsor megmutatja, hogy az érettségizők számát figyelembe véve az intézménybe felvételt nyert és beiratkozott hallgatók melyik középiskolából érkeztek a legnagyobb számban, a másik a nyelvvizsgával érkezők létszámát összesíti, a harmadik pedig a felvettek átlagos felvételi pontszámát rögzíti iskolánként. Olyan honlapot is fejlesztett az egyetem, amelynek segítségével könnyebben eligazodhatnak a felvételizők a DE széles képzési portfóliójában.
A középiskolások ezáltal komoly segítséget kapnak, így a korábbinál tudatosabban, pontosabban választhatnak tehetségüknek, képességeiknek, érdeklődésüknek leginkább megfelelő szakokat, tudományterületeket
- idézi a közlemény Bartha Elek oktatási rektorhelyettest.
A honlap révén lehetővé válik a személyre szabott tájékoztatás, a beiskolázási rendezvények mellett így érheti el a legnagyobb számban a felvételi előtt állókat az egyetem. Többféle profillal rendelkező iskolákból érkeznek a hallgatók, a legutóbbi három év felvételi adatait összesítő beiskolázási háttéranyag a középiskolák és az egyetem együttműködése szempontjából is nagyon jól hasznosítható, és a hallgatói utánpótlás feltérképezésében is lényeges segítséget jelent
- közölte a rektorhelyettes.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Pósánné Rácz Annamária, a DE oktatási igazgatója a középiskolai rangsorokkal kapcsolatban kiemelte: az intézmény átfogó képet kaphat azokról a középiskolákról, ahonnan a legtöbben felvételiznek az egyetemre.
A legtöbb felvett jelentkező a debreceni középiskolákból és az egyetem gyakorlóiskoláiból érkezik, de sok tehetséges fiatal választja a DE-t Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is. Az oktatási igazgató fontosnak tartotta megjegyezni, hogy nem a középiskolák minőségi munkáját rangsorolják, hanem arról kívánnak információt kapni, hol kell tovább erősíteni a beiskolázási tevékenységet.
Pósánné Rácz Annamária az országosan egyedülálló, hatvan tantárgyat magában foglaló szak- és tantárgyválasztó honlappal kapcsolatban kiemelte: a fejlesztés nagyban segíthet abban, hogy a középiskolások részletesen tájékozódhassanak a választott szakról, az előző évi felvételi ponthatárokról, az érettségi vizsgakövetelményekről, mindemellett közvetlenül elérhetők az egyetemi karok oldalai is.
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







