15 °C Budapest
Az ingatlanpiaci szakemberek szerint nincs könnyű helyzetben, aki viszonylag kis költségvetéssel költöznek a főváros vonzáskörzetébe szeretne házat venni. Most arra voltunk kíváncsiak, hogy mire elég 30-35 millió forint az agglomerációban.

Mire elég 30-35 millió forint? Itt a legolcsóbb Pest környéki települések listája

2022. április 8. 08:30

Tovább tart a kiköltözési láz, egyre többen vásárolnak ingatlant a budapesti agglomerációban, még az árak drasztikus emelkedés sem riasztotta el a lakásvásárlókat. Ugyanakkor a Pénzcentrum által megkérdezett ingatlanpiaci szakemberek szerint nincs könnyű helyzetben, aki viszonylag kis költségvetéssel költöznek a főváros vonzáskörzetébe: most többek között arra voltak kíváncsiak, hogy mire elég 30-35 millió forint az agglomerációban.

Nagyon észnél kell lennie a kispénzű ingatlanvásárlóknak, ha Budapest környékére terveznek költözni: mint a Pénzcentrumnak nyilatkozó piaci szakértők kifejtették, bár pár éve még 30-35 millió forintért már akár egy átlag családi házat is meg lehetett csípni, mára igencsak leszűkült az ebből a keretből megvehető házak és lakások aránya. A szakemberek azt is elmondták, hogy mialatt egyre több főváros környéki településen teszik ki a "megtelt" táblát, az agglomeráció egyre csak növekszik: a Velencei-tónál már régóta aktívak a pesti vásárlók, sőt, már vannak olyanok is, akik a Balatontól sem restek felingázni Budapestre - írta a Pénzcentrum.

A Pénzcentrumnak nyilatkozó ingatlanpiaci szakemberek szerint a Budapest-környéki települések árszintje évek óta rohamtempóban növekszik, Ahogy Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kifejtette, Pest megyében ezelőtt 3-4 évvel a 35 milliós családi házak értéke még közel átlagosnak volt mondható, manapság viszont a több mint 15 800 darab eladó ház hirdetés (családi-, iker- és sorházak) csak alig 12 százaléka olcsóbb mint 35 millió forint.

Az Otthon Centrum pedig azt közölte, hogy a cég Pest megyei használt ház kínálatának szűk harmada 35 millió forint alatt megvásárolható:

Az említett ingatlanok legtöbbször azonban felújításra szorulnak vagy az érintett település kevésbé frekventált részén helyezkednek el. Ugyanakkor a megye északnyugati és délkeleti része között jelentős az árkülönbség. Mind a 18 járásban akad azonban olyan ingatlan, amely az említett összegbe belefér. Budakeszi, Szentendre, Pilisvörösvári járásban elvétve, de találhatunk ekkora összegért ingatlant. Az már más kérdés, hogy ezek rossz műszaki állapotú, esetenként fűtés nélküli és/vagy nyaraló ingatlanok, amelyek jellemzően a városközponttól távolabb helyezkednek el. Az agglomeráció másik oldalán Vecsési és Gödöllői járás környezetében akadnak elfogadható állapotú, 50-60 négyzetméteres házak, általában „kádárkockák”. A fővárostól távolabb, főként attól délkeletre, a lehetőségek azonban megnyílnak és valóban fellelhető egy-egy jó műszaki állapotú családi ház is.

Mint kifejtették, 2021-ben a Monori járásban volt a legalacsonyabb az eladási ár, ahol átlagosan 30 millió forintért keltek el a családi házak. A vasút mentén fekvő településeken ennél drágábban lehetett vásárolni. A Gyáli járásban az átlagérték már 39 millió, a Budakeszi járásban 52, a Dunakeszi járásban pedig 56 millió forint volt.

A legtöbbet a Pilisvörösvári járás településein kértek a családi házakért, itt 87 millió forintos átlagáron lehetett házat venni.

Ezek a legolcsóbb, legdrágább települések

Az agglomerációs árakat firtató kérdésünkre az OTP szakértői elmondták, hogy továbbra is nagyok a különbségek az agglomerációs települések árszínvonala között, míg a legdrágább települések esetében az átlagos ár meghaladja a 800 ezer forintos négyzetméterárat, addig a legolcsóbb települések esetében ez 400 ezer forint alatt alakul.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Négyzetméterárak tekintetében a listavezető települések:

  • Üröm,
  • Budaörs,
  • Remeteszőlős,
  • Telki,
  • Nagykovácsi.

Míg a legolcsóbb települések:

  • Perbál,
  • Vácrátót,
  • Ócsa,
  • Tinnye,
  • Csörög.

Az Otthon Centrum tavalyi értékesítési statisztikái alapján a legdrágább település Üröm és Leányfalu volt, ahol átlag 100 millió forint felett keltek el a használt házak. A dobogóra a szomszédos Szentendre fért még fel 86 millió forinttal, melyet Dunakeszi és Halásztelek követett 71 millió forinttal.

A sor végét a Ceglédi és Nagykátai járás néhány települése zárta: Újszilvás, Törtel, Tápiógyörgye, Tápiószőlős és Jászkarajenő, ahol a használt házak átlag 10 millió forintért keltek el. A négyzetméterárak tekintetében is ez a térség a legolcsóbb 100-150 ezer forinttal négyzetméterenként.

A cikk folytatása a Pénzcentrumon olvasható!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 24. hétfő
Gábor, Karina
13. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33