Nemzetközi hírű előadók, történelmi hangszerek és különleges hangversenyek várják a közönséget június 26. és július 4. között a 42. Régi Zenei Napok Fesztiválon.
Több tízezer, a Buda környéki településeken élő ember mindennapjai válnak könnyebbé a Páty és az M1 Sasfészek-tó pihenőhely közötti összekötő út megépítésével - mondta Menczer Tamás a keddi ünnepélyes alapkőletételen.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára, a Pest megyei 2. választókörzet kormánypárti képviselőjelöltje kiemelte: a 6,7 milliárd forintos beruházás három részből áll, a lehajtó mellett megépül a pátyi nyugati elkerülő út, és felújítják a Pátyot és Telkit összekötő utat is.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy az úthálózat fejlesztése, karbantartása kiemelten fonotos kormányzati feladat. A megfelelő minőségű közúti infrastruktúra hozzájárul az emberek biztonságához és kényelméhez, a gazdaság további erősödéséhez - hangsúlyozta.
Különleges éjszakai felfedezés: apró, védett cukiságokra bukkantak egy hazai nemzeti parkban + Videó
Alig néhány centiméteres, pelyhes bíbicfiókák rejtőztek a nedves fű között, amikor a természetvédelmi őrök éjszakai felmérés közben rájuk bukkantak a Nagykőrösi őrkerületben.
Kern Andrással, Hernádi Judittal és Csuja Imrével csábít a vidéki színházi nyár: ezeket kár kihagyni
Június 26-án veszi kezdetét az egész nyáron át tartó zsámbéki sorozat, melynek a Zichy-kastély és egy alkalommal a romtemplom ad helyet.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







