Az idei nyári régészeti feltárásokat követő elemzések újabb izgalmas részleteket tártak fel a bándi Essegvár történetéből.
Nemcsak az aktuális nyugdíj, hanem a 13, havi nyugdíj is 5%-kal fog emelkedni. Ha van miből adni, akkor az ember szívesen ad - közölte Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott szokásos pénteki interjújában.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a nyugdíjasokkal pontosan kell elszámolni. Éppen ezért mivel jövőre magasabb lesz az infláció, mint amit a kormány júliusban számított. Így született meg az 5 százalékos emelésről szóló döntés – jelentette ki interjúja elején Orbán Viktor.
A kormányfő ezután azt ecsetelte, nem kell módosítani a 3% helyett 5%-os nyugdíjemelés miatt a 2022-es költségvetést. Mivel veszélyhelyzet van, a költségvetés egyes részeinek módosításához nem szükséges parlamenti jóváhagyás – magyarázta a kormányfő majd az is elárulta, hogy már meg is jelent az ezzel kapcsolatos rendelet.
Nemcsak az aktuális nyugdíj, hanem a 13, havi nyugdíj is 5%-kal fog emelkedni. Ha van miből adni, akkor az ember szívesen ad
– tette hozzá a miniszterelnök. Ezután a gyermekek oltási programjára térve.
A gyermekek (5-11) oltására 69-70 ezer vakcina érkezik a következő napokban, az oltásuk pedig oltópontokon és gyermek háziorvosoknál zajlik majd december 15-től. Nem okozunk kárt a gyermekeinknek, ha beadatjuk az oltást – szögezte le Orbán Viktor.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A járványhelyzetről a kormányfő elárulta, az operatív törzs hajnali jelentése alapján 6939 főre csökkent a kórházi ápolást igénylő covidos betegek száma. Megint vesztettünk viszont 166 embert - tette hozzá. De jó hír, hogy tegnap 51660 oltást vettek fel, amiből 42453 harmadik oltás volt. A negyedik hullám alakulásáról azt ,mondta, bár a helyzet inkább javul, a szakértők szerint a hullám csúcsán vagyunk, "talán már lefelé jövünk, de csak az oltás segít".
Ha nem vagyunk beoltva, kiskarácsonyunk lesz, ha be vagyunk oltva, akkor nagykarácsonyunk. Ha nem akarunk félelemben ülni szenteste az ünnepi asztalnál, akkor oltsuk be magunkat.
-mondta a miniszterelnök a karácsonyi várakozásokról
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
Megszereztük a legízesebb magyaros töltött paprika receptjét: egészen más kerül bele, mint gondolnád
A töltött paprika az egyik legegyszerűbb, mégis szerethető magyaros fogásunk: nem kell túlfűszerezni, a titka inkább a jó alapanyagokban és az eltalált arányokban rejlik.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







