1 °C Budapest
Idén már nyolcadik alkalommal sikerült megválasztani az Év Kutyabarát Helyeit. Most kiderül, hogy 2021-ben melyek a legkutyabarátabb munkahelyek, éttermek, romkocsmák és egyéb szórakozóhelyek.  Lesznek bőven vidéki helyszínek is!

Ezek a legjobb kutyás helyek 2021-ben Magyarországon: itt a lista

2021. november 16. 19:00

Idén már nyolcadik alkalommal sikerült megválasztani az Év Kutyabarát Helyeit. Most kiderül, hogy 2021-ben melyek a legkutyabarátabb munkahelyek, éttermek, romkocsmák és egyéb szórakozóhelyek. Lesznek bőven vidéki helyszínek is!

A Kutyabarát.hu csapata 2012 óta népszerűsíti a felelős kutyatartást és a kutyabarát filozófiát. Kampányaival, projektjeivel a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez igyekszik hozzájárulni – ennek egyik kiemelkedő és meghatározó programja a 2014-től minden évben megrendezésre kerülő Év Kutyabarát Helye elnevezésű kampány.

A kampány egyik fő célkitűzése, hogy minden év októberében kiemelt figyelmet fordítsanak a hazai kutyabarát szolgáltatások, valamint a felelős kutyatartás népszerűsítésére. Ennek része az is, hogy immár nyolcadik évben megválasztják az Év Kutyabarát Helyeit is.

Nagy büszkeséggel tölt el bennünket, hogy idén is – két, ilyen embert próbáló évet követően – töretlen az érdeklődés és jelentkezés az Év Kutyabarát Helye kampányra. A kezdetekkor még az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a kutyabarátságra, bevonjuk a kutyabarát szolgáltatásokat annak érdekében, hogy együtt népszerűsítsük a kutyabarát filozófiát. Idén is bebizonyosodott, hogy a kampány azóta már túlnőtt önmagán. A kutyabarát turizmus fejlődésének, a kutyabarát szolgáltatások mennyiségi és minőségi növekedésének köszönhetően egyre többen szeretnék megmutatni, hogy kutyabarátok. A mi küldetésünk ebben pedig az, hogy folyamatos segítséget, kommunikációs lehetőséget biztosítsunk ezeknek a helyeknek, szereplőknek, hiszen ezzel közösen, hatékonyan járulhatunk hozzá a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez is.

– mondta Sziládi-Kovács Tibor, az Év Kutyabarát Helye kampány projektvezetője.

Íme, az Év Kutyabarát Helyei 2021-ben:

Bolt/üzlet kategória

  • Közönségdíj – Be in Shape infrashape (Budapest)
  • Kutyabarát.hu különdíj – Felföldi Ínyenc Ízműves (Debrecen)

Üzletközpont kategória

  • Közönségdíj – Korzó Bevásárlóközpont (Nyíregyháza)
  • Kutyabarát.hu különdíj – Allee Bevásárlóközpont (Budapest)

Cukrászda kategória

  • Közönségdíj – Bomboloni (Budapest)
  • Kutyabarát.hu különdíj – Anjuna Ice Pops (Budapest)

Romkocsma/borbár/söröző kategória

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 63 594 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,84%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 64 986 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • Közönségdíj – Fadrusz Söröző (Budapest)
  • Kutyabarát.hu különdíj – Bíbor Söröző (Budapest)

Kávézó kategória

  • Közönségdíj – Bangi Coffee (Fehérgyarmat)
  • Kutyabarát.hu különdíj – Kutya Egy Hely (Budapest)

Étterem kategória

  • Közönségdíj – Hari Kebab (Budapest)
  • Kutyabarát.hu különdíj – Szabad Bisztró (Budapest)
  • Kutyabarát Balaton különdíj – Hableány Étterem (Badacsony)
  • Nestle – Purina különdíja – Goodbar Goodburger (Budapest)
  • Funzine különdíj – Alessio étterem (Budapest)
  • Infopont Magazin különdíj – Esetleg bisztró (Budapest)

Panzió/vendégház kategória

  • Közönségdíj – Kókusz apartmanok (Eger)
  • Kutyabarát.hu különdíj – Tavas vendégház (Karancsalja)
  • Kutyabarát Balaton különdíj – The Nook – Balatonkiliti (Balatonkiliti)

Szálloda kategória

  • Közönségdíj – Club Dobogómajor ***superior (Cserszegtomaj)
  • Kutyabarát.hu különdíj – Dráva Hotel Thermal Resort (Harkány)
  • Kutyabarát Balaton különdíj – Palace Hotel**** Hévíz
  • Agrárminisztérium különdíja – Gotthard Hotel (Szentgotthárd)
  • Funzine különdíj – Bonvital Wellness & Gastro Hotel****superior (Hévíz)
  • Infopont Magazin különdíj – Thermal Hotel Visegrád ****superior (Visegrád)

Munkahely kategória

  • Közönségdíj – ROLESZT Kft németADÓ-Tündérei (Baj)
  • Kutyabarát.hu különdíj – Exclusive Tours Utazási Iroda (Veszprém)
  • Állatvédelmi Központ különdíj – Szentendrei Kulturális Központ (Szentendre)
  • Elanco különdíj: Tolnagro Kft. (Szekszárd)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

NAPTÁR
Tovább
2025. február 15. szombat
Kolos, Georgina
7. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33