Nem mindennapi programmal készül Halloweenre a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART): október 31-én a Szigliget motoros fedélzetén is megelevenedik a borzongató őszi hangulat.
Erős volt a március a Csongrád-Csanád megyei horgászszövetségnél. A hónap elején elkezdték a szokásos tavaszi haltelepítést, amiből még április elsejére is jutott. Kísérleti süllőfészkek, csukaivadékok, két- és háromnyaras pontyok kerültek a horgászvizekbe.
A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének (HECSMSZ) haltelepítése idén is a növendék harcsák kihelyezésével kezdődött - számol be róla a megyei lap. Március elején a csongrádi Tiszába és a makói Marosba is vittek a Röszkei Halnevelőből. A 25 mázsányi szállítmány – negyedkilós egyedi tömeggel számolva – több mint tízezer darab kihelyezését jelentette.
A haltelepítés márciusban így folytatódott Csongrádban:
- március 8-tól kétnyaras, átlagosan hatvandekás növendék pontyokkal folytatódott, az állomány az Ecsegfalvi halastavakról érkezett.
- Az Atkai-, Gyálai-holtágba, a Maty-éri víztározóba és a Salakos-csatornába összesen 33 mázsa pikkelyes növendék került.
- A Tiszába Csongrádnál és Algyőnél eresztették vízbe a növendék pontyokat, a Maroson pedig az apátfalvi homokbánya partszakaszán történt az összesen 64 mázsányi telepítés.
- Március 20-a környékén 36 mázsa „szarvasi” pontyot telepítettek a mindszenti Tiszába és a Mártélyi-holtágba.
- Az Algyői-főcsatorna, az Atkai-holtág és a Tisza szegedi szakasza 25 mázsa kétnyaras ponty-növendékkel gazdagodott.
- Március 22-én és 23-án a szövetség munkatársai az Alsó-Tisza süllőállománya szaporodásának elősegítésére 10-10 speciális műfészket helyeztek el a tápéi téli kikötőben és a gyálai medencés kikötőben.
- Március végén 251 ezer előnevelt csukaivadékot „halásztak le” Röszkén. Ebből legtöbb a HECSMSZ alá tartozó kilenc horgászvízbe jutott, de a szegedi Herman Ottó és a Mártélyi Horgászegyesület is gazdagodott 20, illetve 25 ezerrel. Az előnevelt, átlagosan 2,5 centis ivadékok Újhelyi Roland haltenyésztő medencéiből érkeztek.
Az első szállítási ütem az Akolszögi, a Mártélyi és a Körtvélyesi Holt-Tiszát érintette, majd az Atkai-, a Gyálai-holtág Görbe-Sárgás, a Lisztes szakaszaiba, a Salakos-csatornába és a Maty-éri víztározóba eresztettük az átlagosan 2,7 kilós pontyokat
– mondta Oláh Szabolcs a Délmagyarnak. A szövetség halgazdálkodási referense, a Mártélyi Horgászegyesület elnöke hozzátette, a halak a szarvasi Agro-Aqua Kft. tógazdaságában nevelkedtek.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Apropó, tudtátok, hogy jelenleg tilos az éjszakai horgászat?
A járványügyi korlátozásik miatt este 10 és reggel 5 óra között az éjszakai horgászat általánosan nem engedélyezett. A horgászvizek üzemeltetőinek javasolt az este 9 órai zárás, a horgászoknak pedig az, hogy a kijárási tilalom kezdetéig biztonsággal hazaérjenek. Kivétel a saját tulajdonú, közvetlen vízparti telken történő éjszakai horgászat, de az csak a tulajdonosnak, illetve családtagjainak megengedett.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







