Szokatlan beavatkozásra volt szükség a Tiszánál: idén elmaradt a tavaszi árhullám, ezért önkéntesek alakítottak ki új fészkelőhelyeket a partifecskéknek.
Megkezdődött az M60-as autópálya folytatását jelentő-, Pécs-Szigetvár közötti autóút szakaszának tervezése. A tervekről január végén tartottak online egyeztetést, amelyen elhangzott: a dunántúli térség kiemelten fontos beruházásaként 37 kilométernyi új nyomvonalú, kétszer két sávos út épülhet Baranyában. Ahogy arról a HelloVidék már korábban beszámolt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szakembereitől kapott tájékoztatás alapján, hogy a Bóly–Ivándárda (országhatár) közötti szakasz kivitelezésével kapcsolatos ajánlattételi szakasz június 30-án zárult. Akkor azt ígérték, hogy rövidesen megindulhatnak majd a tényleges kivitelezési munkálatok. Most úgy tűnik, hogy Pécs és Szigetvár között autópályává bővíthető autóút épül majd, aminek elkezdődött a tervezése.
Online tervegyeztetést tartottak az M60-as autópálya Pécs-Szigetvár (Nyugat, 6607 jelű úti csomópontig visszakötéssel a 6. számú főútra) közötti szakaszáról a szakemberek. Úgy tűnik, az elképzelésekkel még bőven lesz idő ismerkedni, mivel a 2021-es évet biztosan a tervezésre szánják a szakemberek. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) még 2020. február 10-én közzétette a közbeszerzési eljárás ajánlati felhívását és a pályázók 2020. június 30-ig adhatták be az ajánlataikat. A nyertesnek a 192+200-as és a 212+139-es kilométer szelvények között kell kiviteleznie az autópálya befejező szakaszát, amivel a sztráda végre eléri majd a horvát határt.
Az „M60 Pécs-Barcs országhatár közötti szakasz előkészítése” projekt keretein belül folytatódik az M60 gyorsforgalmi út tervezése, amely első körben Pécstől Szigetvárig, második körben Szigetvár és Barcs között épül meg, így egészen a magyar–horvát határig vezet majd.
A tervezést megelőző időszakban az autóút szakasz két rész szakaszának tervezői, az UTIBER Kft. és az UNITEF’83 Zrt. megkeresése alapján a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság adatszolgáltatást és vízügyi szakvéleményt adott. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kezdeményezésére az autóútszakasz által érintett, a vízügy vagyonkezelésű vízfolyásszakaszokon tervezett keresztező hídműtárgyak vízügyi szakvéleményben megadott méreteivel kapcsolatos online tervegyeztetésre, a NIF Zrt., az autóút szakasz tervezőinek és Igazgatóságunk munkatársainak részvételével 2021. január 26-án került sor. A tervegyeztetés során azon keresztező műtárgyak szerkezeti kialakításában megállapodás született, melyeknél a hídműtárgyak alatt, a fenntartógépek vízfolyással párhozamos átközlekedése biztosított
– tájékoztatta a HelloVidéket a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (DDVIZIG).
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Arról is tájékoztatott, hogy ahol a híd alatti átközlekedés nem biztosítható az autóút tervezett magassági vonalvezetése miatt, ott a tervező egy úgynevezett döntés előkészítő tanulmányt készít, és megküldi az igazgatóság részére elbírálásra. A mérnöki konzorcium feladatai közé tartozik még a környezeti hatástanulmány elkészítése és a környezetvédelmi engedély módosíttatása, az engedélyezési terv munkái, az engedélyhez szükséges egyéb dokumentációk elkészítése, valamint az engedély megszerzésében való közreműködés is.
Az M60-as fejlesztésének előkészítése már hosszabb ideje zajlik, a most jelentősen előre haladó Pécs-Szigetvár szakaszt várhatóan a Szigetvár-Barcs pálya tervezése követi majd. A projekt során a mintegy 64,4 kilométer hosszú szakaszra a környezetvédelmi hatástanulmány és a megvalósíthatósági tanulmány elkészült. A környezetvédelmi engedélyt már kiadták a Pécs–Barcs közötti szakaszra.
Évek óta tartó vita zárulhat le a Balaton fővárosában: jöhet a kutyás strand, akár két helyszínen is
Évek óta húzódik a siófoki kutyás strand ügye, most azonban új fordulat jöhet a Balaton-parton. A városvezetés javaslata szerint akár két helyszínen is megvalósulhat a...
Kiszivárgott a legendás Daubner cukrászda gouda-sajtos pogácsa receptje: így készül lépésről-lépésre
Mitől lesz a pogácsa zsíros, de valahogy mégis könnyű és finom? A minap TikTokon jött szembe velünk a kultikus Daubneres gouda sajtos pogi receptje, hamarjában...
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








