Megtelik élettel a Tisza-tó partja július 10–13. között: a Tisza-tó Feszt és a több évtizedes múltra visszatekintő Tiszafüredi Halasnapok közös rendezvénye idén is a Tisza-tavi...
Balassagyarmat legbátrabbjai: idén a járványügyi védekezésben dolgozók kapták a város díjait
A megszálló cseh katonaság 102 évvel ezelőtti kiűzésére emlékeztek pénteken Balassagyarmaton. Átadták az önkormányzat által alapított elismeréseket is, a Pro Urbe-díjjal a járványügyi védekezésben dolgozókat tüntették ki.
A díjat idén a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet Covid-betegeket gyógyító részlegei, az Országos Mentőszolgálat balassagyarmati kirendeltségének munkatársai, a Szent Erzsébet Idősek Otthona, valamint a Gazdasági Műszaki Ellátó Szervezet konyhai és intézményfenntartói munkaközössége részére ítélték oda.
A Legbátrabb város ünnepnapját résztvevők nélkül rendezték meg, az eseményt a városi televízióban és az interneten közvetítették.
A városvezető többek között elmondta, hogy a mostani pandémia idején is példás összefogás eredményeként gyűjtöttek hetek alatt 130 millió forintot a védekezést segítő alapítványokon keresztül.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


