Hamarosan újra lehet vonattal közlekedni a 20-as számú vasútvonalnak azon a szakaszán is, ahol a pálya kijavítása miatt mostanáig pótlóbuszok szállították az utasokat.
Kitaláljátok: Magyarország melyik vidéki nagyvárosában a legjobb élni, és hol a legrosszabb?
Budapesten a Várnegyedben és a belvárosban a legjobb élni, míg vidéken ugyanez Egerről és Veszprémről mondható el - derült ki az Otthon Centrum nemzetközi trendek alapján felállított rangsorából, amely a 20 ezer főnél népesebb városokat életminőség szempontjából listázta. - A cég 2020-ban immár ötödször készítette el, hogy hol jó élni Magyarországon és miért vonzóbb az egyik régió a másiknál.
A rangsor a 20 ezer főnél népesebb városokat életminőség szempontjából listázta: az életminőség-indikátor érték számításakor a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően a háziorvosi ellátást, a lakosság képzettségét, a foglalkoztatás és az ingázás statisztikai mutatószámaiból képzett adatokat rangsorolták.
A tanulmány szerint a tavalyi listához képest nincs lényegi elmozdulás, az első kilenc helyen továbbra is a fővárosi kerületek szerepelnek. Az élhetőségi listát az I. és az V. kerület vezeti 84 és 83 százalékos értékkel. A két kerület a legtöbb mutatóban kiemelkedő, egyedül az odavándorlók népességre vetített számában mondható átlagosnak.Az élmezőnyben a pesti belváros további kerületei következnek (VI., VII., IX., XIII.), valamint a budai kerületek (II., XI. és a XII.) 63-72 százalékos eredménnyel. A budai és pesti kerületek mutatói eltérnek egymástól, mivel a II. és a XII. kerület értékei a felsőfokú végzettségűek és a foglalkoztatottak arányát tekintve kiemelkedő, míg a belvárosi kerületek elsősorban a foglalkoztatottságban erősek.A budapesti rangsor végén néhány külső pesti kerület áll 38-43 százalékos eredménnyel. Főként azért, mert innen (XVII., XVIII., XXI., XXIII. kerületek) sok időbe telik a munkába járás, miközben a vizsgált szolgáltatások egy részét sem helyben veszi igénybe a lakosság.
A vidéki települések közül Veszprém és Eger értékei a legjobbak (61 százalék)
Ennek elsősorban az az oka, hogy az itt élők jutnak be leghamarabb a munkahelyükre (a teljes mintához képest 96-99 százalékos eredményt értek el ebben a szegmensben).
A régióközpontok nagyon hasonlóan szerepeltek: Székesfehérvár és Pécs értékétől (56 százalék) alig maradt el Szeged (55 százalék), illetve Debrecen és Győr (54 százalék). Ugyanakkor a tavalyi rangsorban kicsit gyengébben szereplő Miskolc javított pozícióján (51 százalék). A megyei jogú városok többsége 47-55 százalékos eredményt ért el, amivel a középmezőnyben helyezkednek el.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Tavalyi felméréshez hasonlóan a megyei jogú városok között idén is Hódmezővásárhely és Érd szerepelt a leggyengébben (47 százalék)
A kutatás kitért az agglomeráció településeire is, ahol Budaörs és Szentendre értékei a legjobbak (55-56 százalék), ami a középmezőny elejére sorolta a két várost. A két település az idevándorlók számában emelkedett ki a többi város és kerület közül, igazolva a korábbi adatokat, miszerint az elmúlt években a legnagyobb vándorlási nyereséget Pest megye fővároshozközeli települései érték el.
Az emberek a magasabb életminőséget kínáló környezetért hajlandók többet fizetni, ennek következtében az ingatlanárak a jobb körülményeket biztosító városokban magasabbak, és ezekben a városokban a vándorlási mérleg is pozitív–erősítette meg a felmérés a már korábban ismert tézist.
Példátlan szigorításba kezdett a magyar település: egy csepp vizet sem kapnak a trükköző lakásépítők
A helyi önkormányzat a regionális vízművel összefogva megtagadja a vízbekötést a szabálytalanul átalakított ingatlanoktól.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








