Komoly találgatások indultak Siófokon arról, mi épül a Lidó és a Május 1. utca sarkán, azon a területen, ahol korábban a vursli szokott működni.
A veszélyhelyzet megszűnésével részben módosultak az eRecept alkalmazásával kapcsolatos szabályok. Lehetővé vált a leletek, beutalók pontos és gyors elektronikus továbbítása is, így a pácienseknek már nem kell elmenniük a rendelőkbe értük.
Megmarad az egyszerűsített gyógyszerkiadás, a járványügyi veszélyhelyzetben és annak elmúltával is sikeresnek bizonyult az elektronikus egészségügyi rendszer - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton. A vényfelíráson kívül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) további előnyeként lehetővé vált a leletek, beutalók pontos és gyors elektronikus továbbítása is, így a pácienseknek már nem kell elmenniük a rendelőkbe értük - írták.
A veszélyhelyzet megszűnésével részben módosultak az eRecept alkalmazásával kapcsolatos szabályok. Megmarad az egyszerűsített receptkiváltás, a TAJ-szám megadásával tehát továbbra is ki lehet váltani a gyógyszereket, de szeptember 17. után az orvosok nem írhatnak majd fel gyógyszert a telefonon vagy emailben jelentkező pácienseknek.
Arról is tájékoztattak, hogy a július elseje előtt kiállított eReceptek felírási igazolásai a vények lejáratának végéig továbbra is érvényesek maradnak. Az igazolást csak a beteg külön kérésére kell kiállítani, 14 év alattiak gyógyszerének rendelése esetén viszont minden esetben szükséges az igazolás. Ezeket idővel felválthatják azon felírási igazolások, amelyeket már nem kötelező NEAK-formavényre nyomtatni, hanem egyszerű fehér, A4-es papíron is elfogadhatók lesznek.
A patika a gyógyszer kiadása után már nem tarthatja meg a felírási igazolást, azt a gyógyszert kiváltó személynek vissza kell adni, hitelt érdemlő megjelöléssel arról, hogy a gyógyszerkiadás megtörtént.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
Megszereztük a legízesebb magyaros töltött paprika receptjét: egészen más kerül bele, mint gondolnád
A töltött paprika az egyik legegyszerűbb, mégis szerethető magyaros fogásunk: nem kell túlfűszerezni, a titka inkább a jó alapanyagokban és az eltalált arányokban rejlik.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







