Vajon milyen lehet a hód íze? Elővesszük a régi recepteket, és azt is kiderítjük, mivel lehetne ma helyettesíteni, ha nem akarjuk a barátainkat egy igazi...
Különleges kilátó készül a szegedi Móra Ferenc Múzeum épületének tetején, ahol a látogatók nemcsak Szeged szépségeit csodálhatják meg, hanem betekintést nyerhetnek a múltba is.
Kilátót alakítanak ki a Móra Ferenc Múzeum épületének tetején, a látogatók azonban nemcsak a mai Szeged szépségeiben gyönyörködhetnek, hanem egy kronoszkóp segítségével az 1870-es évek városát is megismerhetik.
Hegedűs Anita közölte, hogy a Kultúrpalota felújítása során kialakított kilátóból rálátni majd a Tiszára, a Móra-parkra és a szegedi belvárosra. A kilátó különlegessége egy kronoszkóp lesz: a fejlesztés alatt álló eszközbe belenézve egy három dimenziós animációt látni majd, mely az egykori belvárost szemlélteti.
A különleges animációban feltűnnek olyan épületek, építmények, melyek ma már nem láthatóak. Megjelenik majd a szegedi vár, az egykori halpiac, a Belvárosi híd helyén állt hajóhíd és az egykori vasúti híd is. A távolban látható lesz a Szent Demeter templom, mely helyére a dómot emelték, vagy a Schaffer-ház, mely a mai Égő Arany emeletes ház helyén állt.
A Móra-múzeum felújítása után bárki felsétálhat majd a kilátóba és felfedezheti az 1870-es évek nyüzsgő szegedi belvárosát, melyet eddig csak fotókon keresztül ismerhettek meg az érdeklődők - tudatta a muzeológus.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







