Ezek a legfontosabb kora tavaszi kerti munkák: itt a márciusi feladatlista

2020. március 1. 14:01

A naptár szerint végre megérkezett a tavasz és az első napsugarakkal a kerti feladatok sora is folyamatosan gyarapodik. Ahhoz, hogy kertünk a lehető legszebb formájában pompázzon egész évben már időben érdemes elkezdeni a munkát. A HelloVidék összegyűjtötte a legfontosabb munkákat, amikkel hivatalosan is elrajtolhat a kerti szezon.

Mostanra szinte csak a naptár árulkodik arról, hogy milyen évszak is van valójában: a tavasz már-már összemosódott a téllel és a nyárral. A kertben tevékenykedők munkáját jelentősen megnehezítheti, hogy a tavasz kezdete és vége kiszámíthatatlanná vált és az évszak érezhetően rövidebb, mint korábban. A hideg téli hetek után, ahogy kisüt a nap hirtelen egyre több feladat halmozódhat fel a kertben elvégzendő munkák listáján.

Érdemes figyelemmel kísérni a meteorológiai előrejelzéseket és elkezdeni minél hamarabb a teendőket, mivel az első tavaszi hónapban elvégzett munkánk lehet az alapja a teljes éves sikerünknek. Márciusban a nappalok egyre hosszabbak és melegebben, a növények tenyészideje pedig már mondhatni el is kezdődött, így a februári előkészületek után kezdődhet a munka. A HelloVidék összegyűjtötte a márciusi kerti feladatokat.

1. Első az egészség és a tisztaság!

Ebben a hónapban folytatódhat a gyümölcsfák és a bokrok metszése. Az előtört tősarjakat távolítsuk el és metszés után soha ne feledkezzünk meg a lemosó permetezésről sem. Ilyenkor érdemes az idősebb termő gyümölcsfákra is gondolni és megtisztítani a felváló kéregpikkelyektől a törzsüket és vastagabb ágaikat, ha a téli időszakban nem tettük meg. Most a koronaritkítás ideje érkezett el. Érdemes a sűrűn álló, egymást keresztező ágrészeket és vesszőket tőből kimetszeni, hogy a későbbiekben minden gyümölcsöt elegendő napfény érjen. A fagyok elmúlásával a rózsákról is leszedhetjük a takarás és megejthetjük a metszésüket, hiszen tapasztalt kertészek szerint a rózsákat akkor kell metszeni, ha virágzik az aranyeső.

A metszés utáni lemosó permetezést márciusban ajánlott elvégezni a kert minden lombhullató növényén és a fából készült tárgyakon is (kerítés, kapu). Így megelőzhetjük a gombás megbetegedések terjedését.

2. Itt az évelők ideje

Március elején a legsürgősebb feladat a gyümölcsfák, a díszfák és díszbokrok, a szőlőoltványok és a rózsatövek ültetése és bőséges megöntözése, mivel gazdag vízellátás nélkül a csemeték nem gyökeresednek meg.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

3. Irány a szabad!

A fagymentes helyen teleltetett növényeket például a leandereket, a babér és pálmafákat kedvező idő esetén már kivihetjük a szabadba.

4. Az alapok: készülj föld!

A gyep ápolása az első melegebb napokon indul. Ahogy a fű elkezd növekedni és az időjárási és talajviszonyok is engedik, gereblyézzük el a gyepről a leveleket, egy lombseprűvel fésüljük át alaposan, hogy levegőhöz jusson és elkerülhessük a rothadásos betegségeket. Még túl erősen ne gereblyézzünk, mert károsíthatja a füvet. Az első nyírással inkább csak a fű csúcsát vágjuk majd le, mivel a korai alacsonyra nyírás súlyos sárgulást okozhat.

5. Technikai részletek

Ideje ellenőriznünk a télire elzárt vízvezetékeket és eltávolítani a csapról a védőtakarást. Ha a tavasz eleji nagy vizsgálat során hibát találunk még idejében elvégezhetjük a szükséges javításokat. Ha februárban nem tettük meg még most érdemes pótolnunk a kerti szerszámok, eszközök közül azokat, amik esetleg elhasználódtak vagy hiányoznak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. február 10. hétfő
Elvira
7. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33