A népszerű pilisszentkereszti kertész és blogger, Szomoru Miklós karácsonyi videóval lepte meg követőit: hazai színészek, zenészek és ismert bloggerek üzennek benne a kertbarátoknak.
A kormoránok inváziója a megszokottnál is korábban érte el a múlt évben a hazai élővizeket és halastavakat. A csapatban halászó madarak néhány óra alatt óriási károkat képesek okozni. A védekezésre egyre nagyobb erőt fordítanak halgazdák és a horgászegyesületek. Hosszú távú megoldást a szaporodás korlátozása jelenthet, a tojók gyérítésének a nagy európai költőhelyek mellett a hazai fészektelepeken is meg kell találni a módját - írja a magro.hu
Korábban már mi is írtunk arról, hogy a hatalmas károk megelőzése végett, kormoránriasztást és gyérítést végeztek a Tisza Szolnok és Nagykörű közötti szakaszán. A madarak a téli időszakban, amikor a halastavak és a csatornák befagynak tömegesen települnek át a jégmentes folyóvizekre. Ez a porbléma viszont egyre nagyobb gondot jelent.
Míg korábban szeptember végén, vagy október elején jelentek meg az első rajok, tavaly már augusztustól védekezni kellett a madarak ellen. Az ősszel végig nagy erőkkel dolgoztunk azon, hogy a halállományt megóvjuk. Az idegenhonos halragadozók egy 20-30 hektáros halastóban már pár óra alatt is visszafordíthatatlan kárt tudnak okozni
- számolt be a portálnak Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, az Aranyponty Halászati Zrt. vezérigazgatója.
Egy átlagos évben itthon mintegy 3 ezer tonna halat pusztítanak el a kormoránok a madártani egyesület adatai szerint. Ez elég nagy szám, miközben a teljes magyar horgászmozgalom 3500 tonna halat fog ki egy évben. Ugyan ezek a madarak gyakorlatilag mindent megesznek, ami eléjük kerül, mégis a kevésbé védekezőképes halakra is szívesen lecsapnak.
A legnagyobb kárt nem is az elfogyasztott mennyiség jelenti, hanem az, hogy a csapatban vadászó kormorán nagyon sok halat sebesít meg, mire megszerzi a saját táplálékát. Másrészt azzal, hogy a téli időszakban felzavarja a vizet, kikergeti vermelőhelyükről (a mélyebb mederrészek, ahol a halak viszonylagos nyugalomban töltik a telet) a halakat, amelyek így megfáznak a sekély nádasban. A tényleges kár tavasszal jelentkezik, amikor a halastavak gazdái legyengült, beteg állománnyal találkoznak, a halak jó része pedig a telet sem éli túl
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- magyarázta Lévai Ferenc.
Mivel a ragadozó madár legnagyobb költőhelyei Európa északi részén –Dániában, Hollandiában, Lengyelországban és Svédországban – vannak, ezért a védekezésnek is európai szinten kell megvalósulnia. Az igazán hatásos módszer az lenne, ha a fészkelőtelepeken sikerülne csökkenteni az egyre növekvő populációt. Ennek módja, hogy a tojásokat lelakkozzák vagy egyéb módon meddővé teszik. Így a madár nem érzi azt, hogy tojnia kellene, hanem addig ül az üres tojásokon, amíg nem múlik el a költési láz. Rövid távon az jelentene könnyebbséget, ha a mostaninál is nagyobb mértékben lehetne irtani a kormoránokat
- tette hozzá a szakember.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








