Egy négyzetméteres pizzát kellene 60 perc alatt elfogyasztani Marcaliban – eddig azonban senkinek sem sikerült. A kihívás tétje pedig több százezer forint. Ti bevállalnátok?
A mi Dunánk címmel elkészült az Országos kikötőfejlesztési főterv stratégia tervezete, amelynek célja egyebek mellett a vízi áruszállítás részarányának 10 százalékra emelése a jelenlegi 3,3 százalékról - jelentette be Sztilkovics Szávó, a Mahart Hajózási Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten, az uniós projektet záró sajtótájékoztatón.
A 2030-ig szóló dokumentumot az Ex Ante Tanácsadó Iroda és a Mahart Passnave Kft. konzorciuma készítette, az 1 millió eurós költség 85 százalékát az Európai Unió Hálózatfinanszírozási Eszközéből (CEF), 15 százalékát pedig hazai forrásból finanszírozták.
A programban a stratégia mellett elkészült a Komáromi kikötő megvalósíthatósági tanulmánya, és 20 kikötőfejlesztési esettanulmány. A projektek közül több is jövő év elején beadható az Európai Uniónak támogatási pályázat keretében
- modta Sztilkovics Szávó.
A stratégia öt prioritási területen jelölt meg fejlesztési célokat: köztük az áruforgalom egy részének vízi útra terelése, további kereslet generálása a vízi áruszállítási és kikötői ágazat számára célzott gazdaságfejlesztési és ipartelepítési intézkedések révén, finanszírozási rendszer kialakítása az ágazat fejlesztésére, a humánerőforrás fejlesztése a XXI. század kihívásainak megfelelő képzési és foglalkoztatási intézkedésekkel, és fenntartható szabályozási környezet kialakítása
- emelte ki Barna-Lázár Zoltán, az Ex Ante Kft. ügyvezetője, a konzorcium képviselője, aki kitért arra is, hogy a fejlesztés során érintett ágazatok közé sorolható a mezőgazdaság, a vasipar, kőolajipar - ezeknek az ágazatoknak a termékeinek a szállítása továbbra is cél. Továbbá a mezőgazdasági gépek, személygépkocsik, konténerek, biomassza, mint áru, hulladékok, vizen történő szállítása lenne a következő lépés a program során.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Duna magyarországi szakaszára készülő kikötőfejlesztési főterv stratégiája olyan hiánypótló, átfogó szakpolitikai dokumentum, amely kijelöli a Duna ment kikötői infrastruktúra és kikötői szolgáltatások, valamint az egész ágazat fejlesztésének irányait 2030-ig. A stratégia az érintett szereplők véleményével és a nemzetközi környezettel összhangban fogalmazza meg a fejlesztési irányokat.
Keresztelő a Dunán
Az eseményen megkeresztelték a Garda mérőhajót, amelynek elsődleges feladata az ágazati Dunai medermérések elvégzése lesz. Nevét a Garda folyami és tavi halról kapta, mely a pontyfélék családjába tartozik. A hajó rámpa szerkezetű nyitható orral rendelkezik, mely más, a méréseken kívüli vízügyi feladatok ellátására is alkalmassá teszi. A projekt kulcsfontosságú eszköze a mérőhajó, amivel a hajózást jelentősen befolyásoló gázlók, szűkületek rendszeres mérését a vízügyi ágazat hatékonyan végre tudja hajtani. A hajó többsugaras fejjel van ellátva, mely alkalmassá teszi, arra, hogy teljes - kvázi 3D-s - mederképet kaphassunk.
Eladó egy 100 éves vasútállomás a meseszép vidéken: ennyiért még egy lepukkant panellakást sem kapsz
Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







