-2 °C Budapest

Ő az egyik legjobb doktornő az országban: megválasztották a nemzet háziorvosát

2019. november 5. 08:30

A háziorvosok szerepe nagy jelentőségű, hiszen az esetek többségében a diagnosztizálástól a gyógyításig kísérik a betegeket - mondta az emberi erőforrások minisztere A nemzet háziorvosa pályázat ünnepélyes díjátadóján Budapesten.A nemzet háziorvosa pályázat első helyezését Fekete Borbála kisapostagi háziorvos nyerte el, a határon túlról pedig a vajdasági Topolyáról Herbut Elvira.

Kásler Miklós a díjazottakról szólva úgy fogalmazott, "ők azok az orvosok, akiket annak idején Hippokratész megálmodott", és ők azok, akik munkáját közvetlenül ítélik meg a betegek. Hozzátette: a gyógyítás igazi esszenciája - a felfedezéseken és a tudományos eredményeken túl - a szereteten alapuló orvos-beteg viszony.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ez egy nemes versengés, hiszen a páciensek saját történeteikkel, tapasztalataikkal versengtek egy-egy orvos díjáért. A zsűri elnökeként elmondta, a mezőny erős volt, nehéz volt a legjobbakat kiválasztani. "Jó volt látni a sokféle módon megjelenített szaktudást, emberi odaadást és a napról napra elvégzett nehéz munkát" - tette hozzá az államtitkár.

A nemzet háziorvosa pályázat első helyezését Fekete Borbála kisapostagi háziorvos nyerte el, a határon túlról pedig a vajdasági Topolyáról Herbut Elvira.

Idén hirdették meg kilencedik alkalommal A nemzet háziorvosa pályázatot, amelyen a páciensek ajánlásai alapján választották ki a Kárpát-medence legjobb háziorvosait és munkatársaikat. A tíz hazai és a tíz határon túli toplistást a zsűri választotta ki, a végső sorrendet azonban a www.evpraxisa.hu internetes portál olvasói és szavazói döntötték el.

A versenyre egy baracsi lakos nevezte be a doktornőt, miután egy helyi, végső stádiumos rákos beteg elhasználta a rendelkezésre álló oxigénpalackját sorozatos rosszulléteivel. A háziorvost értesítették, aki kiment a helyszínre.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Látta, hogy nagy a baj, a légzés megtámogatásához szükség van sürgősen egy új palackra. Ami ezután történt, az nem mindennapi. A Baracshoz legközelebbi oxigénpalack-elosztó hely Alsónémediben található – ami nem itt van a szomszédban. A doktornő beült a saját autójába, azonnal elhajtott Alsónémedibe, és – erős nyomást gyakorolva az ottani elosztóra – szerzett palackot a betegének, napi bérleti díj ellenében. Mindezt a saját költségén vállalta!

- írta az Index. A doktornő a Fejér megyei településre 2011-ben költözött 11 éves fiával. Az orvoscsaládból származó Dr. Fekete Borbála aneszteziológus, emellett intenzív terápiás és sürgősségi betegellátó orvosi szakvizsgákkal is rendelkezik a háziorvosi szakvizsga mellett.

NEKED AJÁNLJUK
Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

NAPTÁR
Tovább
2025. február 16. vasárnap
Julianna, Lilla
7. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. február 16. 16:07
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33