A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szakemberei Balatonlellén indították az idei telepítést, ahol 1 455 kilogrammnyi termetes ponty csobbant a tóba a kikötő csúszdájáról.
Október 12-én kerül sor az Olaszrizling Október Nagykóstolóra, mely a „legmagyarabb” szőlőfajta legnagyobb hazai seregszemléje. Az eddigi évekhez képest újdonság, hogy idén a kiállítók az olaszrizling boraik mellett elhozhatják a rajnai rizling tételeiket. Ennek megfelelően a nagykóstolót immár hagyományosan megelőző bortesztet olaszrizling valamint rajnai rizling kategóriában hirdették meg a szervezők.
A verseny alkalmával 80 bort vakon kóstolt meg a független szakmai zsűri, egységes és objektív szempontok szerint. A döntés a Nagy Nemzetközi Borversenyek Szövetsége (Les Grands Concours Internationaux De Vins Et Spiritueux) által ajánlott és UIOE, valamint az OIV által kialakított 100 pontos, pozitív bírálati lap alapján történt meg – olvasható a Borászportál közleményében.
Akárcsak tavaly, az olaszrizling kategóriában, idén is a badacsonyi Borbély Családi Pince 2016-os Nász a Bácson bora nyert. Bár a top 10-ben a legtöbb tétellel a fajta fellegvárának számító balatoni régió képviselteti magát, egri és mátrai borok is bekerültek a legjobbak közé. Íme a teljes lista:
- Borbély Családi Pince: Nász a Bácson 2016
- Söptei Pince: Illúzió, Csopaki Olaszrizling 2015
- Varsányi Pincészet: Grand selection Verpeléti Olaszrizling 2015
- Laposa: Laposa 4 Hegy 2018
- Dobosi Pincészet: Bio Háromszög Olaszrizling 2017
- Csernyik Pince: Mátrai Olaszrizling 2018
- Éliás Birtok: Badacsony Olaszrizling 2017
- Dubicz Borászat: Mátrai Superior Olaszrizling 2017
- Pántlika Pincészet: 7 Hold 2015
- Varga Pincészet: Aranymetszés Olaszrizling száraz 2017

A kevesebb nevező okán az elsőször meghirdetett rajnai rizling versenyen csak a legjobb három bort nevezték meg. Íme a három dobogós:
- Cseri Pincészet: VI. Sextus Pannonhalmi Rajnai rizling selection 2016
- Sabar Borház: Rajnai Rizling Leszner 2018
- Borbély Családi Pince: Kőmagas Rajnai Rizling 2016
Zsűritagok voltak:
- Kielmayer Kristian nemzetközi borakadémikus (DipWSET), okleveles borász, a Borkollégium oktatója, az Országos Borszakértő Bizottság tagja
- Harmath Csaba AIWS hallgató, gasztronómiai szakértő, a Borkollégium oktatója
- Petzold Attila okleveles élelmiszermérnök, párlatszakértő, borász, a Borkollégium oktatója
- Kollár Mariann nemzetközi borakadémikus (DipWSET), a londoni Theatre of Wine bortanácsadója
- Piskor Fanni szőlész-borász mérnök, a Borkollégium oktatója
Az olaszrizling sokáig a legnagyobb területen termesztett szőlőfajtánk volt, a tokaji régiót kivéve, mindegyik borvidéki területen jelen van. Ez a szőlőfajta a vulkanikus talajon különösen jól érzi magát, amit a teszten is bizonyítottak a borászatok, miközben voltak a meszes talajról származó, könnyedebb tételek között is szépek. Viszont sajnos belefutottunk pár technológiai hibás, ecetes, oxidált és túlkénezett tételbe is, ami csalódás volt.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondta Piskor Fanni, a zsűri egyik tagja.
Ezt a véleményt erősítette meg Kollár Mariann is, aki „az ásványos, élénk savszerkezetű, eleganáns és komplex tételek” méltatása mellett szintén kitért a hibás tételek magas számára.
Fotó: Borászportál
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
KMÉ-védjeggyel elismert minőség a MIRELITE MIRSA Zrt.-nél (x)
A KMÉ-védjeggyel elismert MIRELITE MIRSA Zrt. gyorsfagyasztott zöldségei nemcsak a hazai boltokban, hanem külföldön is magas minőséget garantálnak.
-
KMÉ-védjegyes sajátmárkás termékek az Auchan polcain (x)
Az Auchan és az Izsáki Házitészta Kft. több mint 20 éve működik együtt, és most közös sikerük a KMÉ-védjegyes nyolctojásos cérnametélt
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


