Már nem sokat kell várniuk a bringásoknak: újabb bicikliút vezet majd a Balatonhoz!

MTI
2019. szeptember 18. 18:03 1 perc

Év végére elkészül a Győr-Balaton kerékpárút első szakasza, jövőre pedig a tervek szerint átadják a teljes úthálózatot - jelentette be gyulafirátóti sajtótájékoztatóján Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Megkezdődtek a munkálatok a Gyulafirátót és Eplény közti szakaszon. A 4,5 kilométer hosszú, makadám burkolatú kerékpárút, amelyet a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. (VERGA) 40 millió forintos saját forrásából és 80 millió forint kormányzati támogatásból finanszíroznak, év égére elkészül, mondta Révész Máriusz.

A teljes úthálózat, amely Győrt és a Balatont köti majd össze, jövő év végére készülhet el, 1 milliárd forintból.

A kerékpárút folyamatosan épül majd egészen Zircig, így a Veszprém és Zirc közötti szakasz már jövőre használható lesz. A Győrt Balatonfüreddel összekötő kerékpárút a tervek szerint jövőre, de legkésőbb 2021-re készülhet el.

A következő években mintegy150 milliárd forintot fordítanak kerékpárutak építésére, támogatva az aktív turizmus erősödését, fűzte hozzá a kormánybiztos. A városon belül 18 kilométernyi kerékpárutat építettek, 40 kilométernyi, a városhatárt átszelő kerékpárút építése, előkészítése pedig zajlik, mondta el Porga Gyula, Veszprém polgármestere.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?