10 vidéki település, ahol egy sufnira sem lesz elég a falusi csok

2019. június 12. 06:49

A babaváró hitelhez és más családtámogató intézkedésekhez hasonlóan július 1-jén indul a falusi CSOK is. Összesen 2486 települést érint a program, amely a tanyákra is teljes egészében kiterjed. A HelloVidék friss lakáspiaci statisztikák alapján ezúttal arra kereste a választ, hogy a programban részt vevő legdrágább – és így piaci és egyéb szempontokból leginkább értékelhető - településeken mire is lesz elég a támogatás.

A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák

Elindult a visszaszámlálás, alig három hét múlva élesedik a családvédelmi program számos eleme, köztük a falusi családi otthonteremtési kedvezmény is. Mint arról már beszámoltunk, a tanyákra is kiterjedő falusi csok keretében az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak használt ingatlan vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére.

A Magyar Közlönyben megjelent részletszabályok alapján a falusi csok igénylésére vonatkozó kérelem 2019. július 1. és 2022. június 30. között nyújtható be.

Vásárlási cél esetén – új építésű lakás kivételével – legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe. 3 gyermekesek esetében 10 millió forint értékű használt ház vásárlása esetén tehát maximum 5 millió forint lesz felhasználható a vételár kiegyenlítésére, a fennmaradó 5 millió forintot pedig felújításra, korszerűsítésre lehet költeni. Ha a vásárlásra csak 4 millió forintot költ a család, akkor a fennmaradó 6 millió forint felhasználható lesz a rendeletben meghatározásra kerülő felújítási és korszerűsítési munkálatok elvégzésére.

Amennyiben a támogatott személyek kizárólag korszerűsítésre szeretnék felhasználni a kedvezményt, úgy fenti támogatási összegek fele lesz elérhető.

Az előrejelzések szerint igen komoly az érdeklődés a falusi csok iránt; a Takarék Csoport elemzői prognózisa szerint mintegy 150 milliárd forint értékben, összesen 30 ezer család részesülhet falusi csok támogatásban három év alatt. Mint azt a HelloVidéknek elárulták, tapasztalataik alapján a falusi csok újabb lendületet adhat a helyi családok gyermekvállalásának és otthonteremtésének, és segítheti a helyi, főként építőipari vállalkozások fejlődését. Ezzel többnyire a legtöbb ingatlanpiaci elemző is egyetért, viszont azt többnyire hozzáteszik, hogy lesznek olyan periférián lévő települések szép számmal, amelyek nem vonzzanak majd érdeklődőket.

A legdrágább járások és települések

A falusi csok települések listájára 2486 hátrányosabb helyzetű, 5000 fő alatti, csökkenő lélekszámot mutató település került. Mivel rengeteg településről van szó, az ország szinte minden szegletében találhatunk olyat, ahol fel lehet majd venni a támogatást, így az sem nagy meglepetés, hogy a lakáspiaci árszínvonal rendkívül széles skálát rajzol. Az Otthontérkép és a Knauf Insulation friss kutatásából nemrég az is kiderült, hogy

minden 100, most meghirdetett ingatlanból kevesebb mint 6 található a falusi csok-kal érintett településen, klasszikus családi ház közül pedig 100-ból alig 4 eladó az érintett településeken.

JÓL JÖNNE 3,1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 107 405 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 66 220 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 67 312 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mivel az imént említettük a periférián lévő településeket, így most e mentén haladunk tovább. Noha elsőre talán sokan a legeldugottabb, szociális és infrastrukturális szempontból rosszul ellátott, és minden egyéb szempontból szegregátumként tekinthető településekre gondolnak, mint szélsőérték, mi most a másik végletet, a legdrágább településeket vesszük górcső alá. Akadnak ugyanis bőven olyan települések a listán, amelyek lakáspiaci szempontból igencsak jól prosperálnak,ilyen például a sajtóban már többször emlegetett Tihany is.

Elemzésünkhöz a HelloVidék falusi csok adatbázisát hívtuk segítségül, amelyben - az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpontnak köszönhetően – lakáspiaci adatok is rendelkezésre állnak. Adatbázisunkból kiderült, a falusi csok által érintett járások között a legdrágábbnak a Székesfehérvári, Gödöllői, Soproni, Fonyódi, Győri, Balatonalmádi, Siófoki, Szentendrei, Balatonfüredi és Budakeszi járás mondható. Ezekben a járásokban átlagosan 290 és 400 ezer forint között mozog a négyzetméterár. A top10 legdrágább járás dobogóján a harmadik helyet a Szentendrei járás foglalta el 386 034 Ft/nm árral; a második helyet a Balatonfüredi járás szerezte meg 417 780 Ft/nm árral; míg az első helyen Budakeszi járás áll, 431 381 Ft/nm árral.

Mivel egy-egy járásban természetesen több olyan település is található, ahol fel lehet venni a falusi csok-ot, így megnéztük azt is, melyek a legdrágább települések a listán. Fontos kiemelnünk ugyanakkor, hogy ezen toplista némileg csalóka, hiszen míg járásonként többnyire volt annyi tranzakció, hogy statisztikailag értékelhető legyen, addig települési szinten rengeteg olyan lokáció van, ahol évek óta egyáltalán nincs érdeklődés az ingatlanokra. A 2018-as statisztikáink alapján a legdrágább tíz település között meglepő sorrend alakult ki, mivel összesen két járásból tevődött össze a végső sorrend. A Balatonfüredi és a Budakeszi járásban ezek a települések most a legdrágábbak, ha az átlagos négyzetméterárat nézzük:

Egy sufnira sem elég…

Mint azt már feljebb is említettük, vásárlási cél esetén legfeljebb a támogatási összeg fele vehető igénybe, így most azt is megnéztük, hogy a legdrágább járásokban és településeken mire is elég az 5 millió forintos támogatás. Ha egyáltalán beférünk a törvényileg meghatározott keretek közé. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a falusi csok esetében is meghatároztak minimális négyzetméterhatárokat: eszerint egy, kettő illetve három gyermek esetén lakásoknál 40, 50 és 60 nm a minimális alapterület, míg házak esetében 70, 80 és 90 nm az alsó határ.

Mint az a fenti infografikánkon látható, a legdrágább lokációk esetében, legalábbis az átlagárakat figyelembe véve, alig futja valamire az 5 millió forintos támogatási összegből. Csak a példa kedvéért, ha egy pár a Budakeszi járásban venne magának és három gyermekének házat a falusi csok-ból, akkor az 5 milliós támogatást még bő 33,8 millió forinttal kellene kiegészíteniük. Nem szabad persze megfeledkezni arról, hogy a támogatás összevonható a családtámogatási program más elemeivel is. A falusi CSOK-hoz hasonlóan július 1-től igényelhető az akár 10 millió forintos, kamatmentes, és 3 gyermek vállalása esetén vissza nem térítendő, babaváró hitel is. Ezzel kiegészítve a falusi csok 5 milliós támogatását már a legtöbb településen látótávolságba kerülhet a vágyott otthon megteremtése.

A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. március 21. péntek
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33