26 °C Budapest

Új elkerülő út fogja átszelni az országot: itt vannak a részletek

2019. május 20. 08:30

Új elkerülő út épülhet Komáromtól Székesfehérváron át Kecskemétig. A cél a nemzetközi áruforgalom elvezetése, az M1-es, az M0-s és az M5-ös főváros környéki szakaszainak tehermentesítésére.

Az innovációs tárca államtitkára azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy a kormány már döntött a fejlesztésről, készül a megvalósíthatósági tanulmány. A cél a nemzetközi áruforgalom elvezetése, az M1-es, az M0-s és az M5-ös főváros környéki szakaszainak tehermentesítésére. Az államtitkár szerint az elkerülőút megépítése az M1-es bővítésének elhalasztását is lehetővé tenné.

A megvalósíthatósági tanulmány tárgya az M1-es autópályából Komáromnál leágazó 13-as és 81-es, továbbá a Székesfehérvártól délre induló 63-as főút kétszer két sávosra alakítására a meglévő nyomvonalakon, így létrejönne egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés az M1-es és a szintén előkészítés alatt álló M8-as autópálya között

– árulta el a lapnak az innovációs és technológiai tárca államtitkára, aki szerint újfajta gondolkodásra van szükség a gyorsforgalmi hálózat továbbépítése során a nemzetközi tranzitforgalom növekedése miatt.

Az átmenőforgalom a legrövidebb idő alatt kíván túljutni az országon, ám jelenleg ez csak úgy lehetséges, hogy megközelítik a fővárost. Ennek az az oka, hogy a hazai gyorsforgalmi hálózat sugaras szerkezetű, vagyis a főközlekedési útvonalak 1-től 7-ig az M0-sból ágaznak ki. A tranzitforgalomnak azonban nem célja a magyar főváros megközelítése, egy északnyugati–délkeleti átlós útvonal jobban szolgálná a céljukat, miközben a budapesti és agglomerációs utak lélegzethez jutnának

– mondta Mosóczi László. A portál szerint a tranzitforgalom elvezetését szolgálná egy olyan gyorsforgalmi átkötés, amely az M1-en haladó kamionokat Komárom térségéből kiindulva Székesfehérvár mellett továbbhaladva a jelenleg tervezés alatt álló M8-ig vinné. Az M8-as keleti szakasza az M7-esből válik ki Enyingnél, és az M6-ost érintve Dunaújvárosig, majd a már korábban megépült autópályahídon át Kecskemétig vezet majd. Ott kapcsolódik az M5-öshöz, illetve a már épülő M44-eshez, amely Békéscsabára, majd Gyulára, illetve a magyar–román határra vezet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha elkészül a fővárost mintegy 100 kilométeres távolságban elkerülő félgyűrű, annak jelentős következményei lesznek Budapest elővárosi forgalmára

– mondta az államtitkár. A lap szerint az egyre növekvő terhelés következménye, hogy az M0-s déli szakaszának burkolaterősítésére van szükség, valamint előkészületben van az M1-es Győr és Budapest közötti szakaszának teljes felújítása, továbbá a jelenlegi kétszer két sáv kétszer három sávosra bővítése. A szakember szerint ha a nemzetközi tranzit nem terheli majd a Budapest környéki utakat, nem lesz szükséges vagy csak később válik elkerülhetetlenné az M1-es sávbővítése.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 22. péntek
Júlia, Rita
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?