A magyar vásárlók egyszerre próbálnak takarékoskodni és engednek a mindennapi kísértéseknek: derül ki egy kutatásából.
A túl forró tea ivása megnöveli a nyelőcsőrák kockázatát: aki rendszeresen több mint 0,7 liter, minimum 60 Celsius-fokos teát iszik, annál megnövekszik a laphámsejtes karcinóma (squamous cell carcinomas - SCCs) kialakulásának kockázata a nyelőcsőben.
Erre az eredményre jutott a Farhadi Iszlami, a Teheráni Orvostudományi Egyetem tudósa vezette nemzetközi kutatócsoport, eredményeikről az International Journal of Cancer című szaklapban számoltak be. Régóta ismert, hogy létezhet ez az összefüggés, ezért az ENSZ Egészségügyi Világszervezethez tartozó Nemzetközi Rákkutatási Hivatal (IARC) a "65 Celsius-foknál forróbb italok ivását" a "lehetséges rákokozó" kategóriába sorolta.
Iszlami és munkatársai kiterjedt adatbázissal dolgoztak: vizsgálatukhoz 2004 és 2017 között az észak-iráni Golesztán tartományban élő több mint 50 ezer férfi és nő adatait gyűjtötték össze, a résztvevőket átlagosan tíz éven át követték figyelemmel.
A teafogyasztás pontos körülményeiről szóló információk mellett a tudósok szocio-ökonómiai adatokat és a táplálkozási szokásaikat is feljegyezték.
A vizsgált időszak alatt a résztvevők közül 317-nél alakult ki laphámsejtes karcinóma, a nyelőcsőrák egyik leggyakoribb fajtája. A lehetséges egyéb befolyásoló tényezőket, például a dohányzást és alkoholfogyasztást kizárva a szakértők egyértelmű statisztikai összefüggést találtak a tea hőmérséklete és a rák kialakulása között.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kutatók feltételezik, hogy a forró folyadék sérüléseket okozhat, amelyek gyulladásos folyamatokhoz vezetnek a nyelőcső szöveteiben. Ezáltal megváltozhat az örökítőanyag vagy felerősödik a rákkeltő anyagok képződése, amelynek lehetséges következménye a tumor.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







