Budapestre rengeteg papaját szállítunk. Ehhez kellett tíz év, hogy bevezessük, először azt hitték, hogy tököt árulunk. Nem volt ez egyszerű mire megszokták és keresik. Huszonnyolc...
A Helios Világítástechnikai Kft. január 18-án bejelentette alkalmazottainak, hogy befejezik a termelést. Elmondásuk szerint minden segítséget megadnak alkalmazottaiknak, ennek köszönhetően 60 fő már el is helyezkedett, és további tárgyalásokat folytatnak.
A Kft-nél mintegy 80-90 ember dolgozott, de a cég bezárása több beszállítót is érint, így 350-400 munkahelyről van szó, írja a nyugat.hu.
Január közepén már komoly gond volt a szarvasi lámpagyárral, aminek szombathelyi tulajdonosai és menedzsmentje volt. Január 25-én be is ütött a baj, mindenkit, mintegy 400 embert elbocsátottak, bezárt a szombathelyi üzletük is.
A 66 éves társaság 2018-ban másfél milliárd forintból fejlesztette lámpagyárát, ám ennek ellenére a vezetőség októberében leállította a beruházást és az eszközök értékesítése mellett döntött. A gyár korábban az IKEA egyik beszállítója volt, az volt a céljuk, hogy az Ikea PS 2014 néven forgalmazott lámpacsalád kizárólagos gyártói legyenek, ehhez vásároltak gépeket és berendezéseket a másfél milliárdos fejlesztés során, a megrendelést azonban elveszítették, mert nem megfelelő minőségű termékek is lejöttek a gyártósorról.
Az IKEA közleményben reagált a gyár bezárásának hírére, azt írták, hogy a szerződés felmondása hosszabb ideig tartott és részletes terv alapján történt. A szarvasi gyár egyik tulajdonosa a szombathelyi Helios Kft. volt, a másik a kőszegi Csébics Ádám. A Heliosnak a Horvátzsidányban élő Csébics Ferenc a többségi tulajdonosa.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szarvasi gyár problémái a másfélmilliárdos fejlesztés közben kezdődtek, a bevételek nem fedezték teljesen a bankhitel törlesztését, ráadásul az új gépek gyors felszerelése és a fokozott tempó a minőség rovására ment. A közös tulajdonosi kör és a közös menedzsment miatt a szarvasi gyár által felvett hiteleket a szombathelyi Helios Kft-re is ráterhelték, és ez okozta a kft. bezárását.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
Lassan tényleg jöhet a Balaton átfutás? Űrbéli tájjá változott a népszerű település strandja + Videó
Egészen szürreális látványt mutat a Balaton Fonyódnál: a tó egyes részein már szinte teljesen kiszáradt mederszakaszok kerültek elő.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







