Vége a nagy trükközésnek? Súlyos milliárdokat vasalhatnak be a magyar szupergazdagokon

Gabriel Zucman, a Paris School of Economics és a kaliforniai Berkeley Egyetem professzora több ország adóhatóságával együttműködve bizonyította be, hogy a 100 millió dollárnál nagyobb vagyonnal rendelkező szupergazdagok jövedelmükhöz képest töredékannyi adót fizetnek, mint az átlagemberek - mondta a G7-nek adott interjújában. Míg például Franciaországban az átlagpolgár teljes adóterhelése 50 százalék körül mozog, a legvagyonosabbaké meredeken visszaesik mintegy 25 százalékra. Ez a jelenlegi adórendszerek strukturális hibája, hiszen a milliárdosok – mint például Jeff Bezos – gyakran nem vesznek fel fizetést, cégük nem fizet osztalékot, és nem adnak el részvényeket. Így adóköteles jövedelmük minimális marad, miközben vagyonuk és az ezzel járó gazdasági-társadalmi befolyásuk folyamatosan nő.

Mivel a jövedelmeket könnyű manipulálni, az osztalék- és árfolyamnyereség-adó önmagában nem oldja meg a problémát, az egyszeri örökösödési adó pedig nem biztosít folyamatos bevételt az állami közszolgáltatások finanszírozására. Zucman ezért egy legalább 2 százalékos vagyonarányos minimumadó bevezetését javasolja. Hangsúlyozza, hogy egy ideális adórendszer a többkulcsos jövedelemadóra, a progresszív örökösödési adóra és a szupergazdagokat terhelő vagyonadóra épül.

Magyarország esete az adózás szempontjából különösen figyelemre méltó a rendkívül magas áfa, a 15 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó és a 9 százalékos társasági adó miatt. Zucman szerint itthon alapvető fontosságú lenne tisztán látni a különböző társadalmi rétegek valós adóterhelését, a vagyonadó bevezetését pedig már egy alacsonyabb, körülbelül egymilliárd forintos küszöbtől érdemes lenne megfontolni, mivel a hazai szja-rendszer nem terheli progresszíven a jómódúakat. Kiemelte ugyanakkor, hogy a siker kulcsa az adóalap kiskapuk és mentességek nélküli, teljes körű lefedése.

A közgazdász alaptalannak tartja a vagyonadóval kapcsolatos leggyakoribb ellenérveket. A milliárdosok megadóztatása nem veti vissza a vállalati beruházásokat, hiszen a tulajdonviszonyok részbeni megváltozása nem befolyásolja magát a cég működését. A tőkemenekítés és a külföldre költözés is megakadályozható nemzetközi megállapodások nélkül is, olyan nemzeti szintű eszközökkel, mint a kilépési adó, vagy az amerikai mintára működő "követő adóztatás". Utóbbi alapján a távozás után is fennmarad az adókötelezettség egy meghatározott ideig, például öt-tíz évig. Aki ugyanis egy adott ország infrastruktúráját és közszolgáltatásait élvezve gazdagodott meg, az a kiköltözéssel nem mentesülhet azonnal a közteherviselés alól.

Zucman szerint a vagyonértékelés technikai és bürokratikus nehézségeire hivatkozni szintén téves. A szupergazdagok vagyonának zömét kitevő vállalati részesedések könnyen beárazhatók a tőzsdei árfolyamok vagy – magáncégek esetén – a piaci tranzakciók és a több évtizedes svájci mintára alkalmazott képletek alapján. A luxuscikkek és műtárgyak értéke pedig a biztosítási értékükből pontosan megállapítható. Az adóelkerülés minimalizálása érdekében az adóhatóságoknak – a jövedelemadóhoz hasonlóan – a már meglévő információk alapján, előre kitöltött vagyonadóbevallás-tervezeteket kellene küldeniük az érintetteknek. Ha megvan a politikai akarat a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére, a beszedhetőség gyakorlati feltételei is könnyedén megteremthetők.