Váratlan bejelentést tett Jeff Bezos: mi lesz így az Amazonnal?
Jeff Bezos, az Amazon alapítója és egykori vezérigazgatója bejelentette, hogy további 25 millió részvényét adja el a technológiai óriáscégnek.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója és egykori vezérigazgatója bejelentette, hogy további 25 millió részvényét adja el a technológiai óriáscégnek.
Egyre inkább csak a dúsgazdag elit engedheti meg magának, hogy új építésű lakást vegyen Budapesten; a kínálat bő harmadát már a 100 millió forintot meghaladó ingatlanok teszik ki.
A Forbes 2024 júniusi jelentése szerint az Ivy League egyetemei dominálnak azon főiskolák listáján, amelyek a legtöbb milliárdos öregdiákkal büszkélkedhetnek.
A Tesla részvényesei túlnyomó többséggel jóváhagyták Elon Musk 56 milliárd dolláros bércsomagját és a vállalat jogi székhelyének Texasba költöztetését.
Jó éve volt a szupergazdagoknak: 4,7 százalékkal emelkedett a vagyonuk tavaly 2022-höz képest. Már 22,8 millió dollármilliomos él a világon, a legtöbben az Egyesült Államokban.
Egy kutatás során több milliárdos is azt vallotta: vagyonuk növekedéséhez hozzájárult a felesleges kiadások csökkentése.
A világ leggazdagabb emberei egyre inkább privát, diszkrét vásárlások felé fordulnak, tesznek piacon kívüli ajánlatokat.
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb magyar.
155 milliós luxusverdát csodálhattak meg nemrég azok, akik a Balatoni útnál jártak. Meglepetésük még nagyobb lehetett, mikor meglátták, ki próbál éppen benzint szerezni bele.
Továbbra is Mészáros Lőrinc a leggazdagabb magyar, már csaknem ezer milliárd forintos vagyona van az ország gázszerelőjének.
Már legalább 5-en követték Jákob Zoltánt, és szavaztak a 200 milliós Ferrari-terepjáróra - derült ki a forgalomba helyezési adatokból.
Mark Zuckerberg pénteken a világ harmadik leggazdagabb embere lett, megelőzve Elon Muskot.
Magyarországon az utóbbi években a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek frusztrációja összeforrt az infláció ejtette sebekkel.
Magyarországon legalább 500 milliárd forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba.
Három magyar milliárdos is érdeklődik a legnagyobb horvát cégóriás iránt, de persze van egy csavar a történetben.
A rendelés ugyanahhoz a hajóépítő céghez érkezett, amely azt a Rose D’Or-t is gyártotta.
Jelentősen, több mint 50 százalékkal, 737 milliárd forintra nőtt a K&H privátbanki ügyfeleinek a befektetési alapokban lévő vagyona 2023 és 2024 januárja között.
Januárban 3,9%-kal, azaz 540 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon.
A jelenlegi növekedési ütem mellett a világnak 10 éven belül meglehet az első dollárbilliomosa.
Elon Musk lett a világ leggazdagabb embere az idén, vagyona 92 milliárd dollárral 229 milliárd dollárra gyarapodott.