Építkezés darukkal.

Itt fordulat a magyar lakáspiacon: hiába a mélyrepülés, ezeken a helyeken hirtelen beindult a pörgés

2026. július 14. 11:28

Nem talált magára a magyar építőipar: a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint 2026 májusában az ágazat termelése 5,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, miközben az új szerződések volumene is közel 22 százalékkal visszaesett. A szakértők szerint a fordulathoz elsősorban több állami és vállalati beruházásra lenne szükség, ugyanakkor a lakásépítési piac már biztató jeleket mutat, amit az emelkedő hitelkihelyezések és az építőanyag-kereskedelem élénkülése is alátámaszt.

2026 májusában az előző év azonos hónapjához képest mindkét építményfőcsoport termelése csökkent: az épületeké 4,2, az egyéb építményeké 21,9%-kal. Az építőipari ágazatok közül az épületek építése 19,1, az egyéb építmények építése 34,9%-kal esett vissza.

A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 12,4%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az egyéb építmények építésének csökkenését az út, vasút építése alágazat 46,2%-os visszaesése okozta, csaknem 38 százalékponttal hozzájárulva az ágazat teljesítményének zuhanásához.

A megkötött új szerződések volumene 21,9%-kal elmaradt az előző év azonos időszakitól, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 3,6, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 38,9%-kal kisebb volt. Az építőipari vállalkozások május végi szerződésállományának volumene 7,6%-kal meghaladta a 2025. májusit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 0,2, az egyéb építményekre vonatkozóké 10,9%-kal bővült.

Az állami és vállalati megrendelések hozhatnának stabilitást

Juhász Attila, az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnökének szakértői kommentárja szerint stabil növekedést csak az hozhatna szektorba, ha az állami és a vállalati megrendelések értéke növekedne, erre azonban még nincsnek jól látható indikátorok: a építőipar szerződésállománya még mindig alacsony, és csak szerény mértékben haladja meg a 2025-ös nem túl acélos szintet.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ami a lakásipart illeti, a kis- és közepes magyar vállalatoknak a legtöbb munkát hozó szegmens viszont határozottan növekszik. 2025 októbere óta soha nem látott mennyiségű hitel (2090 milliárd forint) áramlott erre a piacra, aminek döntő hányada a használtlakás piaci tranzakciókra ment, de ennek is van felújítási vonzata. Az új építésekre nyújtott hitelek összege is emelkedik, és a lakásépítések beindulására utalnak a kiadott építési engedélyek is. Ezek alapján a társasház építési projektek húzzák a szektort, a családiházas fejlesztések némileg lemaradtak. Ami pozitívum lehet a lakásépítési piacra nézve, az a frissen jóváhagyott uniós forrásokból finanszírozott bérlakás építési program, amellyel kapcsolatban a szakma várja a részletszabályokat.

A döntően ezt a piacot kiszolgáló építőanyag kiskereskedelemben a forgalom az júniusban 14 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszaki volument. A nagy energiaár sokkot a forint erősödése kompenzálta, ezért az év első felében az árak csak 2,7 százalékkal emelkedtek 2025 első feléhez képest.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 24. 18:25
A Media1 kitúrta a Népszabadság visszatérése mögött álló céghálót. A 4Sight Media Group tulajdonosai...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 24. 15:00
A kereseti statisztikákban gyakran találkozunk átlaggal, azonban ez kevésbé reprezentatív, mert az á...
Holdblog  |  2026. szeptember 24. 10:43
Nem mindegy, kié egy lakás, mennyibe kerül, és az sem, hányan osztoznak rajta. A BB tengely országai...
iO Charts  |  2026. szeptember 21. 10:01
A részvényportfólió építés cikk második részében az egyedi részvényeimet fogom kategóriákba sorolni,...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 24. 20:58