Hétfő estére vegyesen mozgott a forint: az euró és a dollár drágult, a svájci frank viszont olcsóbb lett.
Egy helyen eldőlt, nem tudott fordítani a Tisza: itt a végleges eredmény a sárvári körzetből
A szavazatok száz százalékának feldolgozása után véglegessé vált, hogy a fideszes Ágh Péter mindössze 258 szavazatnyi különbséggel nyerte meg a sárvári központú, Vas vármegyei 2. számú választókerületet a Tisza Párt jelöltjével, Strompová Viktóriával szemben.
A vasárnap esti részeredmények alapján a két politikus között még 1269 voks volt a különbség. Az átjelentkezők és a külképviseleteken szavazók voksainak beszámításával azonban ez az előny minimálisra olvadt.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint Ágh Péter végül az érvényes szavazatok 46,26 százalékát szerezte meg, míg kihívója 45,79 százalékot kapott.
A győztes kormánypárti politikus 2006 óta tagja az Országgyűlésnek, 2014 óta pedig megszakítás nélkül képviseli a sárvári egyéni körzetet. Korábban rendre nagy fölénnyel nyert. A 2022-es választáson például a voksok 64 százalékát gyűjtötte be. Ágh jelenleg az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára, egyben Lázár János miniszterhelyettese.
Kiderült a szomorú igazság a magyar gazdaságról: csúnyán elhúztak mellettünk a csehek és a lengyelek
Bár Magyarország erősen exportorientált gazdaság, hozzáadott értéke és a hazai tulajdonú vállalatok termelékenysége ma már jelentősen elmarad a cseh és a lengyel versenytársakétól.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







