A tartós csapadékhiány miatt egyes gazdaságokban a megszokott termés mindössze 20 százalékát sikerült betakarítani, miközben a talajból egy teljes évnyi csapadék hiányzik.
Kapitány István rendkívüli bejelentése: ennyivel csökken az szja – jóval több pénz maradhat a zsebünkben, ha ezt bevezetik
A Tisza Párt jelentősen csökkentené a minimálbérért, illetve a mediánbér alatt dolgozók személyi jövedelemadóját – jelentette be Kapitány István, a párt leendő gazdasági és energetikai minisztere a Facebookon. A tervezett intézkedésnek köszönhetően a legkisebb jövedelemmel rendelkezők zsebében évente akár 240 ezer forinttal is több maradhat.
Kilenc százalékra csökken a minimálbér utáni szja - mondta el a Tisza Párt gazdasági és energetikai miniszterjelöltje. Kapitány István hangsúlyozta továbbá, hogy a párt kiemelt célja az infláció letörése.
Ezt "hiteles és kiszámítható gazdaságpolitikával" érnék el, miközben az adórendszert is méltányosabbá tennék. Az átalakítás első lépéseként kilenc százalékra mérsékelnék a minimálbért terhelő személyi jövedelemadót.
Az adócsökkentés azonban nem kizárólag a minimálbérért dolgozókat érintené.
- hívta fel a figyelmet Kapitány István.
Az intézkedés mindenkire vonatkozna, akinek a jövedelme nem éri el a jelenleg nagyjából havi bruttó 625 ezer forintos mediánbért. A tervezet szerint a megtakarítás mértéke a fizetés nagyságától függően sávosan változna.
Egy havi bruttó 420 ezer forintos bér esetében ez évente 180 ezer forint pluszt jelentene. Az 500 ezer forintos bruttó fizetésnél körülbelül 120 ezer forint, míg a 625 ezer forintos jövedelemhatárnál évi 60 ezer forint többlet maradna a munkavállalóknál.
Magas kockázat, magas nyereség
A Portfolio elemzése szerint a legnagyobb nyitott kérdés az időzítés: mikortól csökken az adó mértéke? A terv alapján annyi biztos, hogy minél alacsonyabb egy dolgozónak a keresete, annál nagyobb adócsökkentésben fog részesülni.
Fontos kiemelni, hogy az intézkedés olyan rétegeknek a jövedelmét fogja emelni, akiknek magas a fogyasztási és alacsony a megtakarítási rátájuk, így a lépés érdemben pörgetheti a gazdaságot.
"Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a költségvetés állapota kifejezetten kedvezőtlen, így nehéz lesz forrást találni a Tisza intézkedéseire. Nagy kérdés lesz, hogy ezeket a lépéseket ellentételezik-e különböző költségvetési intézkedésekkel (pl. vagyonadó), vagy hagyják magasabbra szökni a költségvetési hiányt" – jegyezte meg a Portfolio.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Egyéb adóreformok is szerepelnek a Tisza Párt programjában – köztük az áfacsökkentés is
A Tisza Párt programja szerint agrár- és gazdaságpolitikájának központi eleme az egészséges élelmiszerek elérhetőbbé tétele,
különösen az alapvető élelmiszerek áfájának 5%-ra csökkentésével.
Programjukban a hazai termelők védelme, a zöldség-gyümölcs és tejtermékek olcsóbbá tétele, valamint a vidék megtartó erejének növelése is szerepel.
Bagdi Lajos, a Niveus szakértője szerint a program megvalósítása nagyban függ attól, hogy mennyiben sikerül a szürkegazdaság fehérítése, hogyan sikerül az EU-s források felszabadítása és mikor várható a gazdasági növekedés gyorsulása. Ezek nélkül az ÁFA-csökkentés, illetve a személyi jövedelemadó csökkentés együtt jelentős hiánynövekedést okozna – magyarázta a szakértő egy pár nappal ezelőtti elemzésben, amelyet a Pénzcentrum is közölt.
A Niveus szerint ez rövid távon jelentős, akár 800-1000 milliárd forintos bevételkiesést is okozhat, ugyanakkor segítheti az infláció elleni küzdelmet.
A címlapfotón Kapitány István, a Tisza Párt gazdaságfejlesztési és energetikai vezetője a párt országjárása keretében tartott székesfehérvári fórumon 2026. március 11-én. A képet készítette: Illyés Tibor (MTI)
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






