Fény derült egy láthatatlan hatásra, ami hozzájárult Orbán Viktor vereségéhez: ezt az okot kevesen veszik számításba

Az infláció politikai utóélete nem ér véget a statisztikai mutatók normalizálódásával. Jól mutatta ezt az Egyesült Államok 2024-es elnökválasztása is. Kamala Harris részben azért bukott el, mert az amerikaiak nem érezték a valóságban a javulást, hiába lassult az áremelkedés üteme. A magyarországi helyzet is hasonló mintát követett az április 12-i parlamenti választásokon.

Az Európai Központi Bank és a Kieli Világgazdasági Intézet kutatásai egybehangzóan bizonyítják, hogy a dezinfláció nem ad automatikus politikai felmentést. A választók ugyanis nem az éves inflációs rátát figyelik. Számukra a rezsiszámla, az élelmiszerárak és a saját bérük vásárlóereje a mérvadó.

Amikor a hivatalos infláció csökken, az csupán annyit jelent, hogy az árak lassabban nőnek, nem pedig azt, hogy visszatértek a korábbi, megszokott szintre. A lakosság érzékelése hónapos késéssel követi a valós adatokat, ám a rögzült magas árszínvonal és a korábbi reálbérveszteség emlékezete évekig meghatározhatja a közhangulatot.

- jegyzi meg a cikk.

A magyar gazdaságban extrém méreteket öltött a statisztika és a valóságérzékelés közötti szakadék. A 2023 elején 25,7 százalékon tetőző infláció 2026 márciusára 1,8 százalékra olvadt. Ezzel szemben a lakosság által érzékelt pénzromlás 9,9 százalékon ragadt, ami több mint ötszöröse a hivatalos adatnak. A választók tehát hiába szembesültek szelídebb makroadatokkal, a mindennapi bevásárlások során továbbra is a 2022–2023-as drágulási hullám következményeit nyögték.

A Fidesz számára a legveszélyesebb politikai disszonanciát az ebből fakadó kommunikációs hiba okozta. A kormányzat már 2024-től lezárt ügyként, egyértelmű sikerként tálalta az infláció letörését. Orbán Viktor és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is győzelmet hirdetett. Ez a retorika azonban éles ellentétben állt a háztartások tapasztalataival.

A makrogazdasági átlagok ráadásul elfedték a társadalmi valóságot. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2025-ben a munkavállalók több mint 30 százalékának reálértéken még mindig csökkent a keresete. Számukra a drágulás nem ért véget, hiszen a jövedelmük nem tartott lépést a megemelkedett árszínvonallal. A magas infláció emlékezete esetükben nem egy pszichológiai torzítás, hanem a mindennapi küzdelem valósága volt.

- áll az elemzésben.

A mindennapi fogyasztás során az emberek az árakat a megszokott szintekhez viszonyítják. Ha egy gyakran vásárolt termék ára tartósan megemelkedik, a drágulás érzete is velük marad. Közgazdasági értelemben az infláció akkor ér véget, amikor az áremelkedés üteme visszatér a jegybanki inflációs célhoz.

Politikailag viszont csak akkor, amikor a választók elhiszik, hogy a helyzetük valóban rendeződött. A két időpont közötti csúszás pedig sorsdöntő lehet a választásokon, ahogy azt a 16 év után bekövetkezett magyarországi kormányváltás is mutatja.