30 °C Budapest
magyar, HUF, 20,000, bankjegyek,

Három nap is bőven elég volt a BUX-nak: ennek örülhetett most rengeteg magyar befektető

2025. október 26. 20:02

Emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt - három munkanapos - héten, a BUX szerdán 104 182,83 ponton zárt, 1214,16 ponttal, 1,18 százalékkal magasabban a péntekihez képest.

A heti forgalom három nap alatt 56,86 milliárd forintot ért el, míg az előző héten 75,29 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények emelkedtek. Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy a monetáris tanács a keddi ülésén a várakozásoknak megfelelően 6,5 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot.

A tanács megítélése szerint az inflációs környezetet övező kockázatok, valamint a kereskedelem- és geopolitikai feszültségek továbbra is óvatos és türelmes monetáris politikát tesznek szükségessé. A Mol pénteken bejelentette, hogy november 27-ére rendkívüli közgyűlést hív össze, amelyen a vállalatcsoport új, holding típusú szerkezetéről hoznak döntést.

Az új struktúra szerint a Mol Nyrt. holdingvállalatként marad a stratégiai irányítás, a finanszírozás és a kontroll központja, míg az egyes fő üzletágak - upstream, downstream és retail - önálló társaságokként működnek tovább, a Mol 100 százalékos tulajdonában. Az átalakulás nem érinti a részvényesek gazdasági vagy szavazati jogait. Hétfő éjjel tűz ütött ki a Mol Dunai Finomítójának AV3-as desztilláló üzemében, Százhalombattán, a tüzet megfékezték, személyi sérülés nem történt.

A társaság közölte, hogy Magyarország üzemanyag-ellátása biztosított a tűzesetet követően is. Hétfőn a kedvező befektetői hangulat hatására emelkedtek a globális tőkepiacok, és ezzel együtt a budapesti börze is. Vállalatspecifikus hírek nem érkeztek, viszont kiemelkedő, közel 5 milliárd forintos forgalomban az előző heti rali után hétfőn is folytatódott a 4iG papírjainak meredek emelkedése.

Kedden az európai tőzsdéken vegyes volt a hangulat, nagy árfolyamváltozás általában nem volt, inkább bizonytalanok voltak a befektetők. A BUX mínuszban zárt, a hazai vezető részvények az OTP kivételével gyengültek, a Mol esését a vállalat százhalombattai finomítójában keletkezett tűz indokolta. Szerdán a BUX a keddi csökkenését ellentételezte, és emelkedett. Míg Európában és Amerikában a részvényindexek csökkentek, a magyar tőzsde teljesítménye eltért a nemzetközi hangulattól, emelkedésével felülteljesített a külföldi börzékhez képest.

A vezető magyar részvények között szerdán is az OTP volt a meghatározó, a Richter a többnapos csökkenést követően több mint egy százalékot emelkedett, a Mol árfolyama is felfelé korrigált. Szerdán továbbra is kiugró forgalmat bonyolított le a 4iG.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A héten a vezető részvények közül az OTP árfolyama 1,78 százalékkal erősödött, szerdán a banki papír 30 870 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 26,5 milliárd forintot.

A Richter árfolyama a héten 0,68 százalékkal emelkedett, a részvény 10 430 forinton fejezte be a kereskedést szerdán, heti forgalma 4,26 milliárd forintot tett ki.

A Mol árfolyama 0,44 százalékkal emelkedett a héten, az olajipari részvény 2756 forinton zárt szerdán, heti forgalma 3,12 milliárd forint volt.

A héten a Magyar Telekom árfolyama 0,56 százalékkal emelkedett, szerdai záró árfolyama 1796 forint volt, heti forgalma 1,74 milliárd forintot ért el. A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX szerdán 9941,28 ponton zárt, 86,70 ponttal, 0,88 százalékkal magasabban az előző hetinél.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. szeptember 1. 18:00
Nem adtam-vettem semmit, ültem a kezemen, csak az osztalékokat gyűjtögettem.VáltozásokOmega Healthca...
Holdblog  |  2026. szeptember 1. 09:25
Vége a szép világnak barátaim, ma este még mehet a barbecue a teraszon, de holnaptól már csak az mar...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 2. szerda
Rebeka, Dorina
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 2. 09:01