Lars Klingbeil német pénzügyminiszter javaslatai éles vitát robbantottak ki a gazdasági miniszterrel, ami komoly feszültséget okoz a berlini kormánykoalíción belül.
Érettségi után már nem jár családi pótlék, de az egyetemen továbbtanulók eltartottnak számítanak, így a kisebb testvérek után magasabb összeg jár, ugyanakkor a hallgatói jogviszonyt igazolni kell, melynek hamarosan itt a határideje, írja Azénpénzem.hu.
Bár családi pótlék nem jár az egyetemista gyerek után, a felsőoktatási intézményben továbbtanuló gyermek beleszámít az eltartottak számába. Ez azt jelenti, hogy ha van kisebb testvér (vagy más kedvezményezett eltartott), aki után még jár családi pótlék, kérvényezheti a szülő, hogy a számításkor vegyék figyelembe az egyetemista diákot is. Ez azért fontos, mert így magasabb összeget kaphatnak. Ezt azonban csak a tanév megkezdése után, az érvényes hallgatói jogviszony igazolásával lehet kérni, két hónapra visszamenőlegesen. Vagyis nem automatikus.
A hallgatói jogviszony igazolását most szeptemberben érdemes beszerezni, és azzal kérni a testvérekre az emelt összegű családi pótlékot, így júliustól jár majd. Ha valaki ezt csak októberben tudja megtenni, akkor csak augusztustól kapja meg a magasabb járandóságot.
Mekkora összegre számíthatunk?
Egy kétgyermekes családnál a továbbtanuló nagyobbik után már nem jár pótlék, de a kisebb testvér után a szülő 13 300 forintot kap gyermekenként a korábbi 12 200 forint helyett. Háromgyerekes család esetén az összeg akár 32 000 forint is lehet.
Fontos, hogy a diák rendszeres jövedelme is befolyásolja a jogosultságot: ha három egymást követő hónapban a minimálbérnél többet keres, már nem számít eltartottnak, és a családi pótlék, illetve adókedvezmény már nem vehető figyelembe. A csökkenés esetén azonban ismét kérhető a figyelembevétel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A magasabb összegű családi pótlék és az adókedvezmény jelentős többletet jelenthet a családi kasszában, ezért érdemes a szeptemberi határidőt figyelembe venni, és minél előbb beszerezni a szükséges igazolásokat.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








