A részvénypiac forgalma 35,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
"Fontosnak tartom, hogy a női szakemberek, vezetők szerepe tovább erősödjön az európai és a magyar gazdasági szférában" - vallja Bánhegyi Zsófia, a Magyar Marketing Szövetség vállalati kapcsolatokért felelős alelnöke, a Szerencsejáték Zrt. volt kereskedelmi igazgatója, aki nemrég megnyerte a European Marketer of the Year 2025 versenyt.
A Marketer of the Year versenyre európa-szerte neveztek nemzeti jelölteket az EMC tagszervezetei, akik közül egyéni interjúk során végül nyolc finalistát választott ki a zsűri. Első helyen a magyar jelölt, Bánhegyi Zsófia végzett, őt követte Rafael Fernandez (Telefónica S.A.) Spanyolországból és Guiseppe Fiordispina (SEAT Deutschland GmbH) Németországból.
Rendkívül megtisztelő, hogy átvehettem a díjat Dublinban, amely európai szinten ismeri el a marketingvezetők munkáját. Külön öröm, hogy Magyarországot képviselve hozhattam el a kontinens legmeghatározóbb szakemberének járó díjat, ezzel is bebizonyítva nemzetközi szinten, hogy a hazai szakma az élvonalban teljesít és halad előre. Öröm számomra, hogy egyben a női szakembereket, vezetőket is képviselhetem a díjjal, fontosnak tartom, hogy szerepük tovább erősödjön az európai és a magyar gazdasági szférában
– mondta el az elismerés kapcsán Bánhegyi Zsófia, aki korábban, még a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatójaként interjút is adott a Pénzcentrumnak. Ezt az alábbi ajánlóra kattintva olvashatod el:
Az közelmúltban amúgy a Pénzcentrumon számos nagyvállalat marketing- és PR vezetőjével készítettünk interjút, hogy betekintést nyerhessünk a hazai nagyvállalatok marketing- és kommunikációs stratégiáiba, legyen szó B2C vagy épp B2B területekről. Továbbá arról is kérdeztük a csúcsvezetőket, hogy milyen gyakorlatokat folytatnak a vállalati kultúra építésében, ide sorolva a vállalat külső és belső kommunikációját is.
De a beszélgetések során kiemelt figyelmet szenteltünk az adott vállalat beágyazottságára és célkitűzéseire a társadalmi ügyek tekintetében. Beszélgetőpartnereink között volt többek között Liptay Gabriella, a KPMG marketing- és kommunikációs igazgatója; Szalkai Réka, a Mastercard marketing igazgatója; Horváth-Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója; Téglássy Nóra, az OTP Alapkezelő marketing és kommunikációs vezetője; illetve Oláh Ágnes, a Veolia Magyarország marketingvezetője is.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







