28 °C Budapest
Businessman checking stock market data

Történelmi magasságokban a magyar papírok árfolyama: ezzel ma sokan jártak nagyon jól

MTI
2024. május 6. 17:34

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést. A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője részben a nemzetközi hangulattal magyarázta a hétfői emelkedést, ugyanis a nyugati tőzsdék is hasonlóképp zártak. A BÉT-en kissé árnyaltabb a helyzet, ugyanis a forgalom alacsony maradt, a BUX rekordja az OTP erősödésének köszönhető. A bank részvényeinek forgalmát egy újabb céláremelés lendítette föl a hét első kereskedési napján, a többi nagy kibocsátó árfolyama ugyanakkor nem nagyon mozdult el a nyitáshoz képest - tette hozzá Czibere Ákos.

A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 3020 forintra csökkent, 713,7 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 360 forinttal, 1,99 százalékkal 18 445 forintra erősödött, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,22 százalékkal 927 forintra nőtt, forgalma 50,3 millió forint volt.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,11 százalékkal 9345 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 6000,86 ponton zárt hétfőn, ez 6,23 pontos, 0,1 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 21. 10:44
Miközben a Magyar Távirati Iroda vasárnap szinte azonnal beszámolt a Polgár Judit köztársasági elnök...
Holdblog  |  2026. július 21. 10:00
Szegény dél-koreaiakat alaposan lehülyegyerekeztük a hétfői adásunkban. Mondjuk okkal, itt egy ízelí...
Kasza Elliott-tal  |  2026. július 20. 17:04
Az AI ott van mindenhol, most leírom én is, hogyan használom, leginkább azért, ha majd egy év múlva...
Bankmonitor  |  2026. július 20. 15:23
Amikor a kritikus betegségek - például a rákos megbetegedések, a szívinfarktus vagy a stroke - kerül...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 21. kedd
Dániel, Daniella
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 21. 12:32