A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 428,81 pontos, 0,59 százalékos emelkedéssel 73 174,10 ponton zárt pénteken.
![A glowing particle earth and stock chart on a dark blue background. Concept image of investment for future.](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/04/1712818807-ssl521vj4_lg.jpg)
Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.
Varga Zoltán felidézte, hogy az OTP és a Magyar Telekom vezetésével rekordot döntött a hazai részvényindex szerdán; a BUX 927,62 pontos, 1,4 százalékos emelkedéssel, 67 271,28 ponton, történelmi csúcson zárt.
A vezető részvények közül az OTP árfolyama több fontos ellenállást is áttört, majd a 17 530 forint közelében húzódó akadálynál torpant meg, míg a 17 270 forintos szint már fontos támaszt jelent. Szerdán az OTP-részvények ára 655 forinttal, 3,88 százalékkal 17 550 forintra erősödött, forgalmuk 13,1 milliárd forintot tett ki
A Mol az elmúlt napok szárnyalását követően érdemi negatív korrekciót mutatott, letörte a 3 050 forintos szintet, a szakértő szerint a következő potenciális támasz 3 ezer forintnál látható. A Mol árfolyama 34 forinttal, 1,11 százalékkal 3020 forintra csökkent szerdán, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
A Richter a 9 420 forintos ellenállás áttörésével próbálkozik, felette 9 475 forintnál adódik a következő ellenállás. Szerdán a Richter árfolyama 30 forinttal, 0,32 százalékkal 9 430 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Magyar Telekom ismét lendületet vett, tesztelte a 931 forintos ellenállást, ennek áttörése esetén 950 forint felett adódna a következő fontosabb akadály. A papír árfolyama 15 forinttal, 1,64 százalékkal 931 forintra nőtt, forgalma 1,6 milliárd forint volt szerdán.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=ncCVfztAySO.03dr2X5LVrdNPzNk9wc.TNJDHNqPjiD.O7/stparam=lecmfugkld/fastid=isqxwjpiqshqdijhwtasxfajlqmo/nc=0)
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
- Dráma Kőszegen: mérgező növénybe lépett egy kéktúrázó
- Életveszély fenyeget a magyar utakon, és nincs ellene biztosítás
- Nagy változás jön a mobiltelefonos fizetésnél
- Villogás vezetés közben? Lehúzott ablak? Máris repül a büntetés a sofőrnek!
- Szabotázsakciók Franciaországban az olimpiai megnyitó napján - a nap hírei
- Hét szerrel bővült a tiltott dizájnerdrogok listája
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2024/07/1721916051-kHrQJn3Mh_md.jpg)