money

Világszinten is jegyzik a magyar milliárdosokat: azért ez nem semmi, van mit a tejbe aprítani

2024. március 28. 18:02

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”

Az elmúlt tíz évben figyelemre méltóan megnőtt a dollármilliárdosok száma. A világ felnőtt lakosságának 1,1 százaléka dollármilliomos, összesen közel 60 millió ember. A Blochamps Capital összeállításából az is kiderül, hogy mely országokban mekkora vagyonra van szükség ahhoz, hogy valaki a legfelső egy százalékba tartozónak mondhassa magát.

A legtöbb vagyonra Monacoban van szükség. Itt a lakosság 30 százaléka dollármilliomos és 12,9 millió dollár (4,8 milliárd forint) kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön az elit klubba. Luxemburg után az USA a harmadik, 8,5 millió dollár a top 1 százalékba tartozás követelménye.

Magyarországon megközelítőleg 1,5 millió dollár, azaz nagyjából 500 millió forint kell ahhoz, hogy itthon a leggazdagabbak közé tartozónak tekinthesse magát valaki.

A bő egy évtizeden át tartó mennyiségi lazítás a világ jegybankjai részéről, az ezzel járó tartós bika részvénypiacok és az utóbbi évek magasabb inflációs/hozam környezete, mind-mind tovább növelték a fejlett társadalmakban a legfelső vagyondecilis, de még inkább a legfelső vagyoncentilis gyarapodását globálisan. A magyar társadalom szövete is számos szempontból szétszakadt, az utóbbi években pedig a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek frusztrációja tetéződött az infláció ejtette sebekkel

- hívta fel a figyelmet az ügyvezető. A lakossági hitelállomány 15 000 milliárd forintos teste, illetve a társadalom fogyasztási kosaraira nehezedő infláció 9 vagyondecilisen terül szét. Bár a legfelső 10% is 3 000 milliárd forintnyi adósságterhet visel, ám emellé körülbelül 63 000 milliárd forintnyi pénzügyi eszközállomány és 48 000 milliárdnyi reál eszközállomány párosul, míg a társadalom alsó 90%-nak 12 000 milliárdos hitelállományához mindössze 115 000 milliárd forint teljes vagyon mutatható ki. Fontos megjegyezni, hogy a súlyos differenciálódási folyamatot erősen enyhítette az ország háztartási szinten rendkívül magas, összességében 86 százalék feletti ingatlan penetrációja, s az ingatlanállomány felértékelődése révén annak pozitív hatásai.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nem emlékszünk ilyen dinamikájú vagyonosodásra, és a legfelső 1% ilyen mértékű térnyerésére. Hiába a rekordra ugró, 96.400 milliárd forintos társadalmi pénzügyi vagyon méret, ha a növekmény gyakorlatilag egy szűk rétegre koncentrálódik. Míg a legfelső 10% a társadalom pénzügyi vagyonának kétharmadát birtokolja, addig a legfelső 1% egyenesen a harmadát, s ezen a kétpólusosságon az infláció csak további hasadékot ejtett az alsó kilenc tized kárára. Megugrott a privátbanki vagyon mérete és bizony dinamikusan változik az ügyfelek pénzhez való viszonya is ebben a rétegben

– konkretizálta a vagyonkezelési szakemberek megnőtt felelősségét a Blochamps Capital Ügyvezetője, Karagich István. A kutatásaik alapján egyértelműen látszik, hogy Magyarországon a felső egy százalékban is jelentős szerepet foglal el ugyan az ingatlan és reálvagyon. Ám a legfrissebb, 2020-as vagyoncenzus adatok szerint csak az összvagyon 26 százalékára rúg az ingatlanok aránya, 74%-ot a pénzügyi eszközök tesznek ki. Ugyanez az az adat a legvagyonosabb 10 százalék esetében 44% és 55%. Vagyis minél lejjebb megyünk a vagyondecilisben, minél kisebb a vagyona egy rétegnek, az ingatlan az összvagyonnak egyre jelentősebb részét teszi ki.

A társadalom legfelső vagyoni százalékába gyakorlatilag 40 000 háztartás tartozik, 2020-ban az összes bruttó vagyonuk 32 200 milliárd forintot tett ki, a felső 10 százalék összvagyona 82 378 milliárd forintra rúgott, míg a két vizsgált réteg részesedése a teljes társadalmi pénzügyi vagyonból 2023-ban 29 és 56 százalék volt, ráadásul a klasszikus pénzügyi vagyon még nagyobb súllyal, 39 és 75 százalékban koncentrálódott ide.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. június 18. 02:42
Június 17-én megjelent az otthonfelújítási támogatás végleges pályázati kiírása, a kedvezményt júliu...
MEDIA1  |  2024. június 17. 20:01
Az ATV sajtóosztálya hétfőn reggel arra a kérdésünkre, hogy mikor vette át az Egyenes beszéd főszerk...
Holdblog  |  2024. június 17. 08:26
Az Adidas-sztori első részében leírtuk, hogyan vált a vállalat egy kis német garázscégből meghatároz...
Buxelliott  |  2024. június 16. 13:54
Megérkezett az újabb ATH, majd lefordult a piac. Van fordulós jelzés (megerősítés a jövő héten érkez...
Tücsökfehérjéből készít proteinszeletet a magyar orvostanhallgató, a Cápák között befektetője is beszállt az üzletbe (x)

Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.

A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

NAPTÁR
Tovább
2024. június 18. kedd
Arnold, Levente
25. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Future of Finance 2024
Mi lesz a szerepe a pénzügyekben az AI-nak?
Sustainable World 2024
Zöld finanszírozási lehetőségek, befektetési döntések, ESG megfelelés
EZT OLVASTAD MÁR?
Árfolyamok!
A legfontosabb magyar és nemzetközi részvény és devizaárfolyamok ÉLŐBEN!
Most nem