7 °C Budapest
Netherlands, IJmuiden, Tata Steel factory, blast furnaces. Cyclist, woman, tries to stay upright in storm

Megszólalt a CATL egyik vezetője: ezt tervezik a debreceni akkugyárral

2023. december 12. 17:16 2 perc

Magyarország történetének legnagyobb magánberuházását hajtja végre a CATL Debrecemben, aminek kereténem mintegy 3000 milliárd forint értékben, az épülő akkumulátorgyár a nagyvállalat és az ország gazdasága szempontjából is kiemelkedően fontos – írta meg a Portfolio. Most Jason Chen, a CATL európai operációért felelős vezetője beszélt a lapnak arról, hogy milyen a beruházás fogadtatása, a gyár szerepe az európai terveiben, valamint Debrecen és a cég kapcsolatáról.

Jason Chen arról számolt be, hogy a cég meglepődött, hogy mekkora ellenállás alakult ki Debrecenben, amikor bejelentették a beruházást. A cégvezető elmondta, hogy egyáltalán nem számítottak tiltakozásra, mivel nem tapasztaltak hasonlót a németországi beruházások esetében a lakosságtól.

Chen hozzátette, hogy a történtek után készenállnak arra, hogy minden információt megosszanak a beruházásról egy konstruktív párbeszéd keretében.

Ehhez képest a fórumon történtek meglepetésként hatottak rám is, de tisztában vagyok vele, hogy egy ekkora fejlesztés nagyon sok kérdést vet fel, és nagyon különböző reakciókat tud kiváltani az emberekből. Ezzel együtt kétségünk sincs afelől, hogy Debrecenben szeretnénk megvalósítani beruházásunkat. A csapatommal a közmeghallgatást követően azonban új megközelítést kellett kidolgoznunk arra, hogyan kommunikáljunk a nyilvánosság felé

– mondta a cégvezető, aki azt is elmesélte, hogy miért döntöttek Debrecen mellett.

Potenciális gyártási helyszínek mérlegelésénél olyan szempontok játszottak döntő szerepet, mint a munkaerő-piac helyzete, az oktatás színvonala vagy az infrastrukturális adottságok. Ezek Debrecenben mind rendkívül kedvezőek. A döntésünket az is nagyban befolyásolta, hogy Magyarország komoly járműipari tradíciókkal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy debreceni üzemünk működését az iparágból érkező, képzett szakemberek tudják majd támogatni

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

– emelte ki, majd arra is kitért, hogy szeretnének becsatlakozni Debrecen és az agglomeráció közösségi életébe.

Szemétszedési, faültetési akciókat szervezünk, valamint támogatni fogjuk a városban működő gyermekkórházat és gyermekotthonokat és tervezzük iskolai játszótér építését is

– magyarázta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 2. 12:35
Ha megremeg a tőzsde, kitör egy háború vagy elszabadul az infláció, sokan szinte reflexből az aranyh...
Holdblog  |  2026. november 2. 12:00
Nem így hívják, de ez van mögötte, a fiatalok elégedetlenségi hullámának, ami a megélhetési nehézség...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 17:29