A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában egy műszakra csökkentették a termelést, komplett gépsorokat bontanak le, és a dolgozók egy része hónapok óta kevesebb munkaórát kap.
Az Európai Parlament közleményében elítélte a Hamász Izrael elleni aljas terrortámadásait, ugyanakkor komoly aggodalmát fejezte ki a Gázai övezetben kialakult humanitárius helyzet miatt.
A csütörtökön 500 igen szavazattal, 21 nem ellenében és 24 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban a képviselők határozottan elítélik a brutális támadásokat, kifejezik támogatásukat Izrael és népe mellett, és hangsúlyozzák, hogy „meg kell szüntetni a Hamász terrorszervezetet". Felszólítanak a Hamász által elrabolt összes túsz azonnali szabadon bocsátására, és elismerik Izrael önvédelemhez való jogát, „ahogyan azt a nemzetközi jog rögzíti és korlátozza". Izrael bármilyen akciójának szigorúan meg kell felelnie a nemzetközi humanitárius jognak - áll a szövegben.
A Parlament azt is hangsúlyozza, hogy mind a Hamász támadásai, mind az izraeli válaszlépések az erőszak körforgásának felerősödését kockáztatják a térségben. A képviselők ezért „humanitárius szünetre” szólítanak fel a harcokban, és hangsúlyozzák, hogy a civilek és a polgári infrastruktúra – köztük az ENSZ dolgozói, az egészségügyi dolgozók és az újságírók – elleni támadás a nemzetközi jog súlyos megsértése.
A képviselők mélyen gyászolják a gázai Al Ahli püspöki kórházban nemrég történt robbanás által követelt több száz ártatlan életet és sebesültet. Az állásfoglalás a nemzetközi jog alapján független vizsgálatot követel annak megállapítására, hogy ez szándékos támadás és háborús bűncselekmény volt-e, és ha igen, akkor az elkövetők felelősségre vonására szólít fel.
A Parlamentet mélyen aggasztja a Gázai övezetben kialakult humanitárius helyzet
A Parlament komoly aggodalmát fejezi ki a Gázai övezetben gyorsan romló helyzet miatt, és hangsúlyozza annak fontosságát, hogy különbséget kell tenni egyrészt a palesztin nép és annak jogos törekvései, másrészt a Hamász terrorista csoport között. A képviselők sürgetik a nemzetközi közösséget, hogy folytassa és növelje az övezet civil lakosságának nyújtott humanitárius segítséget. Felszólítják Egyiptomot és Izraelt, hogy működjenek együtt a nemzetközi közösséggel a Gázai övezetbe vezető humanitárius folyosók létrehozása érdekében.
Irán, Katar és Oroszország szerepe a konfliktusban
Az állásfoglalás határozottan elítéli, hogy Irán támogatja a Hamászt és más terrorista csoportokat a Gázai övezetben. A képviselők ismét felszólítanak arra, hogy az iráni Iszlám Forradalmi Gárda és a libanoni Hezbollah egészét vegyék fel a terroristák uniós jegyzékébe, és követelik, hogy vizsgálják ki Irán és olyan országok, mint Katar és Oroszország szerepét a terrorizmus finanszírozásában és támogatásában a régióban.
Elítélik továbbá a Libanonból és Szíriából Izraelbe irányuló rakétatámadásokat, és a kelet-jeruzsálemi és ciszjordániai feszültségek enyhítésére szólítanak fel.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Uniós pénzügyi támogatás Palesztinának
A képviselők határozottan támogatják a Gázai övezetnek nyújtott humanitárius segítségnyújtás fokozását, ugyanakkor arra kérik az Európai Bizottságot, hogy alaposan vizsgálja felül a Palesztinának és a régiónak nyújtott összes uniós pénzügyi támogatást annak biztosítása érdekében, hogy az uniós pénzeszközök se közvetlenül, se közvetve ne finanszírozzák a terrorizmust. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az uniós költségvetésnek továbbra is támogatnia kell a térség békéjének és stabilitásának megteremtését.
A Parlament határozottan kiáll a kétállamos tárgyalásos megoldás mellett
Hangsúlyozva a békefolyamat azonnali újraindításának szükségességét, az állásfoglalás megismétli, hogy a Parlament megingathatatlanul támogatja az Izrael és Palesztina számára az 1967-es vonalakon alapuló, tárgyalásos kétállamos megoldást, amelyben két szuverén, demokratikus állam él egymás mellett békében és garantált biztonságban, és mindkét állam fővárosa Jeruzsálem.
Aggodalom a növekvő antiszemitizmus miatt
A Parlament hangot adott azon aggodalmának is, hogy a Hamász terrortámadásainak kezdete óta megszaporodtak a zsidók ellen irányuló antiszemita beszédek, gyűlések és támadások. A Parlament felszólítja az Európai Bizottságot és valamennyi uniós országot, hogy tegyenek meg minden megfelelő intézkedést a zsidó állampolgárok biztonságának garantálása érdekében.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







