1 °C Budapest
A woman is holding an empty wallet indoor

Újabb megszorításokat lengetett be Varga Mihály: ez már fájdalmas lesz?

2023. szeptember 21. 12:34

Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén tartott előadást, ahol elmondta, hogy a költségvetési mutatók nem úgy alakultak az idén, ahogyan azt várták. Így a kormány szeptember végéig felülvizsgálja az idei költségvetést, ami kilátásba helyez újabb megszorító intézkedéseket is.

Varga Mihály a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén erősítette meg, hogy szeptember végéig felülvizsgálják az idei költségvetést. Ezzel párhuzamosan azt is kilátásba helyezte, hogy újabb megszorító intézkedések jöhetnek – számolt be a 444.

A pénzügyminiszter elmondása szerint a kormány mérlegelheti, hogy ha a bankoknak olyan jelentős nyereségei lesznek, amire számít a kormány, akkor további adókkal javíthatja az államháztartás helyzetét. Emellett pedig felmerült egyes honvédelmi beruházások elhalasztása is, valamint a kormány Varga elmondása szerint mérlegelni fogja a kamattámogatott hitelprogramok felülvizsgálatát is.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MNB Intézet  |  2026. február 3. 15:35
Számtalan becslés született arra vonatkozóan, hogy milyen a monetáris politika hatása a gazdaságra....
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?