Az OTP Bank elemzői szerint a magyar gazdaság idén mindössze 0,6%-kal bővülhet, elsősorban a fogyasztás hajtóerejének köszönhetően.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint az első, legfontosabb teendő a munkahelyek megvédése, amiben egyébként Magyarország nem áll rosszul - mondta el a Kossuth Rádióban.
Orbán Viktor szerint az első, legfontosabb teendő a munkahelyek megvédése, amiben egyébként Magyarország nem áll rosszul - mondta el a Kossuth Rádióban. Második helyen az infláció letörése áll: ez a miniszterelnök szerint mostanra már kezelhetővé vált, és szerinte nem alaptalan az az elképzelés, hogy hamarosan, valamikor október és december között 10 százalék alá csökkenthető. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy néhány kulcsminisztere számára ilyen nehéz gazdasági helyzetben a nyaralás sem engedhető meg.
Az infláció letörése után a "növekedésért való küzdelem" következik, ugyanis gazdasági növekedés nélkül nem lehetséges béreket sem emelni.
Orbán Viktor szerint a következő évben 5-6 százalékra kell csökkenteni az inflációt minimum. Ha ez sikerül, akkor csökkenhetnek a hitelkamatok is, így pedig már visszaállhat Magyarország arra a pályára, amin a koronavírus előtt haladt.
A miniszterelnök azt is elárulta, hogy az atlétikai világbajnoksághoz hasonló rendezvényeken a vezetők meghívják a barátaikat, amik így találkozók sorozatát jelentik. Elmondása szerint Magyarországra fog érkezni a katari emír mellett a török és a szerb elnök is. A katari emír érkezésével kapcsolatban azt is megemlítette, hogy a látogatást bejelentések követik majd.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az interjú végén Orbán Viktor a magyar haderő fejlesztéséről is beszélt. Ezzel kapcsolatban elmondta, arra sosem lesz pénzünk, hogy a legmodernebb technikákat megvegyük, és elengedhetetlen a magyar hadiipar fejlesztése, ebben azonban mindenképpen együtt kell működnünk másokkal. "Ez általában a németekkel szokott menni" - mondta.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

-
Kupon Kánaánnal indul az október a SPAR-ban (x)
Kapcsold turbóra az őszi bevásárlást a SPAR és INTERSPAR áruházakban! Az új kuponfüzet 2025. szeptember 29. és október 1. között szerezhető be országszerte a promócióban részt vevő áruházakban, miközben a kuponok a MySPAR appban is elérhetőek.
-
Lehet-e egyszerre fenntartható és biztonságos az áramellátás? (x)
Rengeteg a feladat a magyar energiaszektor előtt, de szerencsére megoldási irány is akad bőven – derült ki a villamosipar első számú szakmai rendezvényén.


